Rijádtól negyven kilométerre, a sivatag közepén tartják Szaúd-Arábia évente megrendezett legnagyobb kulturális fesztiválját, a Janadriyah-át. A fesztivált a király, Szalman ibn Abdul-Aziz nyitotta meg idén február elsején, 17-ig tart. Gyakorlatilag az egész Arab-öböl képviselteti magát rajta, és persze mindegyik szaúdi minisztérium. Óriási épületeket, pavilonokat képzeljünk el, hömpölygő tömeggel: a királyság nem spórolt ki semmit. A tömeg összetétele ahhoz képest változik, hogy éppen milyen napot tartanak: a családi napon láthatunk nőket is a családjukkal, de van diáknap és egyedülálló férfinap is.
A kulturális és hagyományőrző fesztivál legnagyobb látványossága kétségkívül a tevefuttatás. Az ország minden részéről jönnek tenyésztők, hogy bemutassák a legjobb génállománnyal rendelkező tevéiket és összeeresszék őket, melyik a legszebb és leggyorsabb alapon.
Eredetileg a tevefuttatást akartuk megnézni. Ez nem jött össze. Mire kiértünk, a versenyeknek már régen vége volt, néhány magányos teve ácsorgott csak a kifutón, zsoké nélkül, céltalanul lézengve, ennél pedig nincs szomorúbb látvány. Kezdeti csüggedésünket azonban hamar leráztuk magunkról, és szétnéztünk a kormányzati hivatalok munkáját bemutató épületek között. Úgy tűnik, vannak változások a szaúdi drogkommunikációban, amit egy mondatban össze tudunk foglalni:
ha kapcsolatba kerülsz a drogokkal, meghalsz.
Ez pedig nem vicc. A királyság területén a saría törvénykezés van érvényben, mely sok esetben mondja ki a halálbüntetést, amit végre is hajtanak.
A kivégzettek számának egy jelentős részét képezik azok, akiket kábítószerrel való visszaélés miatt fogott el a mutavva, magyarul az erkölcsrendészet, akik alá ez a terület tartozik. A szaúdi drogtörvény pedig egy 2005. augusztus 10-én kiadott királyi rendelet 37 paragrafusa alá tartozik.
A törvényből jól látható, hogy nem nehéz halálsorra kerülni a királyságban. Bár értelemszerűen a kiskorúakra (18 év alattiak), illetve az első alkalommal előállítottakra nem biztos, hogy azonnal halálbüntetést fog kimondani a bíró, a törvényen jól látszik, hogy a döntés nagyban függ annak egyéni értelmezésétől. Mielőtt azonban azt gondolnánk, hogy egyszer meg lehet úszni fejvesztés nélkül a románcot a kábítószerrel a királyságban is, ki kell ábrándítanunk az olvasót: a legenyhébb büntetés is hosszú börtön és korbácsolás.
Automatikusan jön persze a kérdés, hogy ha ilyen szigorúak a kábítószertörvények az országban, akkor miért van szükség drogprevencióra?
A királyság a maga harmincegymillió lakosságával – és tizenötmillió vendégmunkásával – komoly felvásárló erő, tekintve, hogy az egyik leggazdagabb ország a térségben. Bár statisztikai adatok értelemszerűen nem állnak rendelkezésre, a kábítószer-fogyasztás – dacára a brutális tiltásoknak – tartja magát az országban.
Ahol pedig kereslet van, ott lesz kínálat is:
A drogprevenciós pavilon első pultja a határokon történt drogfogásoknak állít emléket. Videón és különböző vitrinekben megcsodálható elkapott tárgyakon mutatják be, hogyan próbálják a csempészek a kábítószereket az országba juttatni. Bár friss adatok nem állnak rendelkezésre, a videók eléggé meggyőzőek ahhoz, hogy elhiggyük,
Az egyetlen dolog, amit valódi pozitívumként tudunk említeni a királyság drogpolitikájával kapcsolatban, az, hogy végre helyén kezeli az alkoholt is. Ez azt jelenti, hogy külön részleget szentelnek a területükre beérkező illegális piának, közvetlenül az ópiátok mellett. A határon nem jelent különbséget ugyanis, hogy Johnny Walkerrel vagy heroinnal fognak meg.
Ennek megfelelően alakult az alkohol feketepiaca: a kiállítás tárgyai között szerepel egy palackozógép is, amivel a házilag főzött cefrét lehet nyugati üvegekbe tölteni és lezárni,
A házi főzés egyébként tényleg nagy probléma az országban. Bár egy üveg tömény szesz ára nagyban függ annak minőségétől, a feketepiacon kapható piák eredetét értelemszerűen nem lehet ellenőrizni, simán belefuthat az ember magas metanol tartalmúba, amitől ugye köztudomású, hogy megvakul, rosszabb esetben meghal. Az alkohol ára egyébként magáért beszél: egy-egy jobb minőségű whiskyért állítólag akár 1000 riált (76 ezer forintot) is elkérnek a dílerek.
A csempészés módjait és a kábítószerfajtákat részletesen, mintákkal szemléltetett vitrines bemutatón kívül a prevenció egyik újdonsága az ingyenesen hívható zöld szám, amit kifejezetten függők számára hoztak létre.
Egy szépen nyírt szunna-szakállas rendőrtiszt lép mellénk elmagyarázni, mennyire fontos, hogy a függők megfelelő kezelést kapjanak. Ha önként jelentkeznek, nem múltak el tizennyolc évesek, és nem visszaesők, akkor orvosi kezelésben részesülhetnek, tanácsadásban. Arra nem nagyon tér ki, hogy mi lesz azokkal, akik nem passzolnak bele ebbe a kategóriába. Nyilván, óriási lehet a tolongás. Mindenki alig várja, hogy feladhassa magát, mint függőt, kockáztatva a halálbüntetést.
Hiába faggatjuk a rendőrtisztet, sem a nevét, sem azt nem hajlandó elárulni, egyetért-e a szigorú kábítószertörvényekkel. Hosszasan beszél azonban arról, milyen irdatlan nagy mennyiségben hoznak be minden évben drogokat az országba, mennyire leterheli ez az állományt. A pavilon egyik falára mutat: ki vannak állítva azoknak a rendőröknek, határőröknek az arcképei, akik egy-egy rajtaütés során vesztették életüket.
