Imre Géza olimpiai ezüstérmes, világbajnok párbajtőröző elképzelhetőnek tartja, hogy deréksérülése eldönti azt a kérdést: folytatja-e a pályafutását.
Én még gondolkodtam volna egy kicsit, hogy folytassam-e vagy ne
– nyilatkozott az M1 aktuális csatornának a 42 éves vívó, akinek a riói olimpián nyújtott teljesítményét, az egyéniben kiharcolt második helyezését, illetve a csapatban nyert bronzérmét csütörtökön ismerték el Kőbánya sportolója 2016 díjjal.
Hozzátette, néha hiányzik neki a vívás, amikor látja a fiatalokat, milyen jól asszóznak.
“Az országos bajnokságon például kicsit fájt a szívem, jó lett volna ott lenni. Vagy amikor elmennek edzőtáborba, rossz érzés, hogy engem már nem hívnak, mert tudják, hogy nem tudok menni” – folytatta, hangsúlyozva, hogy sérülése alapvetően hátráltatja őt az aktív sportolásban.
“Jelen pillanatban edzeni nem tudok” – szögezte le, majd a közeli jövőre vonatkozó legfontosabb célkitűzésként azt fogalmazta meg, hogy a gyógytornán “felfelé ívelő ágba” kerüljön. “Egyelőre az a legfontosabb, hogy rendbe hozzam a derekamat”.