Belföld

„Németh Szilárd messze túlmegy minden olyan határon, ami egy jogállami működésbe belefér”

A Helsinki Bizottság társelnöke nyilatkozik a vagyonáról, de nem érti, ettől miért lesz kevésbé korrupt a kormány.

 

Mint korábban megírtuk, Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke kedden közölte, a Soros-birodalom álciviljeit azért tartják fenn, hogy a globális nagytőkét és a politikai korrektség világát átnyomják a nemzeti kormányok fölött. “Ezeket a szervezeteket minden eszközzel vissza kell szorítani, és azt gondolom, hogy el kell innen takarítani.”

Erre reagált a Klubrádió reggeli műsorában egy “eltakarítandó”. A Helsinki Bizottság társelnöke azt mondta,

Németh Szilárd messze túlmegy minden olyan határon, ami egy jogállami működésbe belefér.

Mivel a Fidesz politikusa szerint frakciójuk támogatja a civil szervezetek vezetőinek vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségét, így Pardavi Márta arról is beszélt.

„Felmerül, hogy miért kell a civil szervezetek vezetőinek személyes vagyonnyilatkozatot tenni. Ha azért, mert a közvéleményt befolyásoljuk, akkor sokkal szélesebb körben is ki lehetne kiterjeszteni.”

Ha azért, mert esetleg közpénzt kezel, mert közfeladatot lát el az szerinte örvendetes, de még az sem jelenti azt, hogy vezetője is közpénzt használ. Ellentétben sok politikussal. Pardavi Márta egyébként jelezte, ő szívesen elkészíti a vagyonnyilatkozatát, de nem érti, ez hogyan segíti majd a kormányzati korrupció megszüntetését.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik