Kultúra

Jön A feláldozhatók 4, de annyira azért ne örülj

A 2014-ben bemutatott, és mérsékelten sikeres A feláldozhatók 3. óta nem volt teljesen biztos, mi lesz a franchise sorsa, a bevételeken az sem segített, hogy a film idő előtt kiszivárgott a netre, és az öregedő akciósztárok fénye is egyre kopottabban csillogott. Már egy ideje rebesgették, most viszont hivatalossá vált, hogy a negyedik Feláldozhatók-mozi még biztosan elkészül, 2018-ban fog a mozikba kerülni, hogy szépen könnyes búcsút vegyen a közönségétől – legalábbis ezt állítja a Splendid Film, a franchise német forgalmazója.

Sylvester Stallone szerelemprojektje – amelyet ő írt, rendezett, és még szerepelt is benne – összességében azért büszkén búcsúzhat a mozivászontól: a 2010-es első rész is nagyot ment, a második film két évvel később még annál is erősebben szerepelt, a harmadik meg, nos, az bukott egyet ugyan, de talán épp ezért érdemel meg a franchise egy méltó befejezést. Vajon ezúttal leigazolnak még valakit a ’80-as évek akciósztárjai közül? Bár… lassan nem marad kit. Az mér szinte biztos, mivel Sly maga cáfolta, hogy Manny Pacquiao a híresztelésekkel szemben nem fog szerepelni a filmben. Mindenesetre várjuk kíváncsian.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik