Forma-1

Forma-1: szögre akasztja a sisakot az egyik legszerencsésebb világbajnok

A 2016-os Forma-1-es szezon végeztével két, karrierje végén járó pilóta is bejelentette visszavonulását a száguldó cirkusztól. Jenson Buttontól búcsúzunk.

Jenson Button pályafutása is úgy kezdődött, mint minden autóversenyzőé. Nyolc évesen már gokartozott, tizenegy esztendősen pedig már a kadetbajnokságot hódította el, 34-ből 34 futamot megnyerve.

1997-ben  ő lett a legfiatalabb versenyző aki valaha megnyerte a gokart Super A Európa-bajnokságot. Egy évvel később átült egy komolyabb versenyautóba, és rögtön bezsebelte a brit Forma Ford bajnoki címét. 1999-ben már a brit Forma–3 kategóriában versenyzett és lett a szezon végén harmadik. Ez az eredmény pedig jó belépő volt a Forma-1-be.

Minden évben új csapatnál

2000-ben a szezon előtt több istállónál is tesztelt, végül a Williams látott benne fantáziát és igazolta le. Már a második futamon a hatodik lett, mellyel akkor a sportág történetének legfiatalabb pontszerzője lett, 20 évesen és 67 naposan.

Az idény során többször is megelőzte jóval tapasztaltabb csapattársát, Ralf Schumachert, és az egyéni pontverseny nyolcadik helyén végzett.

Névjegy

Név: Jenson Button
Születési hely,idő: Frome, 1980. január 19.
Nemzetiség: brit
Legnagyobb sikerei az F1-ben: világbajnok (2009), vb 2. (2011), vb 3. (2004)
Csapatai az F1-ben: Williams (2000), Benetton (2001), Renault (2002), BAR (2003-2005), Honda (2006-2008), Brawn GP (2009), McLaren (2010-2016)
Első futam: Ausztrál Nagydíj (2000)
Első győzelem: Magyar Nagydíj (2006)
Futamainak száma: 307

Bár továbbra is Sir Frank Williams csapatához kötötte szerződés, 2001-ben a grove-iak és a Benetton megegyezésének köszönhetően az ő autójukat vezette. Az éve pocsékul sikerült, mindössze egyszer szerzett pontot.

2002-ben a Renault megvásárolta a Benettont, így már velük érte el kis híján pályafutása első dobogós helyezését. Malajziában a harmadik helyen haladt, amikor az utolsó megelőzte őt Michael Schumacher.

Az idény végén Flavio Briatore csapatfőnök, úgy döntött, Button helyett az addigi tesztpilótának, Fernando Alonsónak ad lehetőséget, így a britnek úgy csapat után kellett néznie.

BAR és Honda

Alonso “előléptetése” miatt a csapat nélküli brit végül a BAR istállónál kötött ki 2003-ban. Csapattársa Jacques Villeneuve lett, akivel nem volt felhőtlen a viszonya. Szinte mindig megverte a kanadait, akinek a szezon közben mennie is kellett.

Button a Monacói Nagydíjon szenvedte el pályafutása egyik legnagyobb balesetét. Súlyos sérülés nélkül megúszta, de a versenyt és az azt követő tesztet is kénytelen volt kihagyni.

2004-ben  a BAR a Honda fejlesztéseinek köszönhetően hatalmasat ugrott előre a mezőnyben, már csak az évek óta legyőzhetetlennek tűnő Ferrari és Schumacher állt előttük. Futamot nem sikerült nyernie, bár tíz alkalommal felállhatott a dobogóra, így a szezon végén a vb-pontverseny harmadik helyén zárt.

Még 2004-ben Button bejelentette, hogy két éves szerződést írt alá 2005-től Williamsszel, ám átigazolását az FIA megakadályozta és kötelezte BAR-es szerződése letöltésére. Az éve nem sikerült jól, San Marinóban a csapatot diszkvalifikálták a versenyről és a következő két futamtól eltiltották, mivel bebizonyosodott, hogy manipulálni tudták az autó súlyát úgy, hogy az a verseny közben könnyebb legyen a minimálisan előírtnál.

2005-ben a Honda bejelentette, megveszi a British American Tobaccótól a BAR csapat részvényeit, így a 2006-os szezonban teljes gyári csapattal vág neki a Formula–1-nek. Ekkor szerezte meg élete első győzelmét, ráadásul a Magyar Nagydíjon. Hiába voltak hatalmasak az elvárások, mindössze egy 6., egy 15. és egy 18. hely jött neki.

A hihetetlen vb-cím

2008. december 5-én a Honda bejelentette, hogy azonnali hatállyal leállítja Formula–1-es tevékenységét és csapatát eladásra kínálja. Button versenyzői állása így veszélybe került.Hosszas bizonytalanság után a Honda elfogadta Ross Brawn csapatfőnök ajánlatát, aki Brawn GP néven folytatta a versenyzést a csapattal, a motorbeszállítójuk a Mercedes lett.

A szezon káprázatosan indult számára, az első hét futamból hatot megnyert, amely előtte csak Jim Clarknak és Michael Schumachernek sikerült.

Bár a szezon második felére egy kicsit visszaesett a teljesítménye, az utolsó előtti brazil futamon egy ötödik hellyel bebiztosította világbajnoki címét. A bajnokságot 95 ponttal zárta a 85 pontos Sebastian Vettel és a 77 pontos Rubens Barrichello előtt.

Irány a McLaren

Világbajnokként érkezett a wokingiakhoz, ahol a szezon első négy versenyéből kettőt megnyert 2010-ben, de végül a pontverseny ötödik helyén zárt.

2011-ben nem indult jól az idénye, mígnem Kanadában egy kaotikus versenyt meg tudott nyerni. Lewis Hamiltonnal, majd Fernando Alonso-val is ütközött, a 21. helyre esett vissza, ám a futam hátralévő részében fantasztikus előzéseket bemutatva az élre tört és nyert.

A Hungaroringen is győzni tudott, majd a hátralévő nyolc versenyen hétszer dobogóra állhatott, így a bajnokságot a második helyen zárta.

A következő három szezonban esélye sem volt a vb-címre, az utolsó kettőben pedig már pláne nem. Ekkor már a Honda motorra váltó McLaren volánja mögött ült, még a pontszerzésnek is örülnie kellett. 2015-ben végül 16, utolsó idényében pedig 21 egységet tudott összekaparni.

Az idei Olasz Nagydíjon jelentette be visszavonulását, helyére a belga Stoffel Vandoorne érkezik 2017-re.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik