Belföld

A TASZ szerint a posztszovjet diktatúrákban csinálnak olyat, mint Ásotthalmon

Szerintük csúszós lejtő, hogy az önkormányzatokra vonatkozó törvény teret ad a helyi lakosok szabadságának korlátozására.

Mint arról korábban beszámoltunk, demonstráció is volt Ásotthalmon amiatt, hogy a Toroczkai László vezette önkormányzat olyan rendeletet hozott, amivel betiltotta a településen a müezzin tevékenységét, a mecset építését, a burka viselését, vagy az olyan „propagandatevékenységet”, amely a házasság és a család alaptörvényben foglalt definícióját kétségbe vonja.

A Társaság a Szabadságjogokért csütörtökön bejelentette: az alapvető jogok biztosánál kezdeményezik a rendelet Alkotmánybíróság előtti megtámadását. Úgy vélik, a szabályozás alaptörvény-ellenesen korlátozza az Ásotthalmon tartózkodók alapjogait: lényegében betiltja az iszlám vallás gyakorlását, valamint a nem-hagyományos család- és házasságfelfogások melletti kiállást.

Az ásotthalmi rendelet alaptörvény-ellenessége rávilágít arra is, hogy alkotmánybírósági felülvizsgálatra szorul az önkormányzati törvénynek azon része, ami túl nagy mozgásteret ad a helyi önkormányzatoknak arra, hogy rendeletben szabályozzák a „közösségi együttélés alapvető szabályait”

– írja a TASZ. Szerintük a törvény alapján úgy tűnhet, hogy a települések „kényük-kedvük szerint csonkíthatják meg a helyi lakosok szabadságát”. Úgy vélik, „ez egy olyan csúszós lejtő, amin az egyes rendeletek felülvizsgálatával és esetenkénti megsemmisítésével nagyon nehéz megállni”.

A szervezet közölte: az államnak, így a helyi önkormányzatnak is semlegesnek kell lennie a vallási és lelkiismereti meggyőződésre tartozó kérdésekben, és biztosítania kell az egyéni meggyőződés szabad kialakításának lehetőségét. Azt írják:

A támadott rendelet lényegében betiltja Ásotthalmon egy vallás gyakorlását! Ilyesmit posztszovjet diktatúrákban szoktak csinálni – a kereszténységgel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik