Tech

A Huawei szuperakkuja olyat tud, amit más nem

A grafén alapú akkumulátor több területen is újdonságot hozhat.

Óriási verseny van folyamatban az akkumulátorok fejlesztése terén, amiben maguk a gyártók is aktívan részt vesznek. Ezek közé tartozik a Huawei is, melynek tudósai megalkották a világ első grafén segítségével létrehozott lítium-ionos akkumulátorát.

Az energiaforrás kétszer olyan hosszú élettartammal bír, mint a hagyományos lítium-ionos energiaforrások, de még ennél is fontosabb tulajdonság, 60°C hőmérsékletű környezetben is működik, amely 10°C-al haladja meg az akkumulátorok jelenlegi tűréshatárát.

A kutatás vezetője, Dr. Yangxing Li elmondta, hogy három technológiának köszönhető az áttörés:

  • egyrészt egy speciális adalékanyagnak, amely megakadályozza az elektrolitok magas hőmérsékleten történő bomlását,
  • másrészt katódként módosított nagy kristályú NMC anyagokat használnak, amely a katódpor hőstabilitását növeli,
  • harmadrészt pedig a grafén a lítium-ionos akkumulátor hatékonyabb hűlését teszi lehetővé.

Magas hőmérsékletű környezetben végeztünk teszteket, amelyek kimutatták, hogy azonos működési paraméterek mellett a grafén segítségével továbbfejlesztett lítium-ionos akkumulátor 5°C-kal alacsonyabb hőmérsékletű, mint a hagyományos lítium-ionos energiaforrások

– hangsúlyozta Dr. Li.

A szakember hozzátette, hogy 60°C-os környezetben kétezer feltöltés után a grafénnal továbbfejlesztett lítium-ionos akkumulátorok kapacitásának 70 százaléka megmarad. Kétszáz napon keresztül 60°C-os környezetben tárolva az akkumulátor kapacitásának csupán kevesebb, mint 13 százaléka vész el.

Az eredmények nagy jelentőséggel bírnak a kommunikációs bázisállomások tároló rendszereinek esetében: az olyan régiókban, ahol magas a hőmérséklet, a szabadtéri bázisállomásokat működtető akkumulátorok életideje akár négy évnél is többre emelkedhet. Ezek az akkumulátorok magas hőmérsékleten is biztosítják az elektromos járművek nagy teljesítményét az egyes feltöltésekkel, valamint a drónok biztonságos működését is biztosítják, amelyek gyakran termelnek nagy mennyiségű hőt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik