Sport

Kézi-Eb: Állnunk kell az ütéseket a pofozógép ellen

A magyar női kézilabda-válogatott Montenegró legjobbjai ellen lép pályára a svédországi Európa-bajnokság csoportkörének harmadik fordulójában. Kim Rasmussen a mieink dán szövetségi kapitánya a sorsolás előtt úgy nyilatkozott: az első kalapból a balkáni nemzettel találkozna legszívesebben a csoportkörben. Megvalósult a vágya, bár ha választhatott volna, talán inkább az első fordulóra időzíti a rendkívül fizikálisnak ígérkező összecsapást. Na, de ne szaladjunk ennyire előre!

Egy aprócska vereség

Montenegró két győzelemmel indította a selejtezősorozatot, Macedóniát (21-14) és Szlovéniát verték (20-22) Dragan Adzic tanítványai. Milena Raicsevics nem nagyon villogott az első két fordulóban (Macedónia és Szlovénia ellen is 2-szer köszönt be), Horvátországban viszont nagyon megszórta magát, csapata legeredményesebbje volt 10 góllal.

Más kérdés, hogy a mezőnyben be kellett érnie a második hellyel, hiszen a hazaiaknál Andrea Penezic 11-szer köszönt be. Montenegró el is szenvedte első vereségét a harmadik fordulóban (23-22), nem kellett sokat várniuk azonban a visszavágás lehetőségére, két nappal később, – idén március 12-én – 31-29-re verték hazai pályán Goran Mrdjen tanítványait. Macedóniában szoros első félidő után (12-13) magabiztos győzelmet arattak, Szlovéniát pedig Raicsevics vezérletével (11 gól) verték hazai közönség előtt.

Brutális Buducsnoszt-bombázó

Milena Raicsevics olyannyira belejött a gólszerzésbe a horvátok elleni első meccs után, hogy meg sem állt 35 találatig a selejtezősorozatban. Négy góllal lőtt csupán kevesebbet, mint az osztrák Engel Katrin (39).

Akire figyelni kell: Milena Raicsevics

Született: Podgorica, 1990.03.12., 26 éves
Adottságai: 178 cm, 72 kg
Klupcsapata: Buducsnoszt Podgorica
Válogatottság: 127meccs/356gól

A legeredményesebb játékostól mondjuk jócskán elmaradt, a horvát Andrea Penezic 52 találattal végzett az élen ebben a statisztikai mutatóban.

Fotó: gettyimages.hu
Fotó: gettyimages.hu

Még mindig csak 26 éves, de már 127-szer viselte a címeres mezt, illetve 356 gólt is szerzett a válogatottban. Idén a Bajnokok Ligájában nem villog annyira (5 gól), de Montenegrót rendre a hátán cipeli, hajlamos akkor betalálni, amikor a legnagyobb szükség van rá.

Támadásban nagyon hatékony, de védekezésben is odateszi magát, néha a kelleténél sokkal keményebben. Sőt, az ellenfél játékosának lefejelése sem áll távol tőle, erről Görbicz Anita mesélhetne. Az emlékezetes eset 2014. márciusában, a 26-26-os döntetlennel véget ért podgoricai BL-meccsen történt:

Majda Mehmedovics is csupán 26 éves, mégis ő a montenegrói válogatott egyik legtapasztaltabb játékosa. Majdnem „századosnak” vallhatja magát a nemzeti csapatban (95), melyben 213-szor zörgette meg az ellenfelek hálóját. Már 2012-ben, az Eb-győzelem alkalmával is meghatározó embere volt Adzic együttesének. Az aktuális BL-szezonban 20 gólnál jár, így ő a legeredményesebb a jelenlegi keretben a legrangosabb európai kupasorozatban.

Katarina Bulatovics távollétében nagy szerep hárul majd jobbátlövő poszton Andrea Klikovacra. A 25 éves Vardar-játékos 2014 óta zsinórban háromszor jutott be klubcsapatával a Bajnokok Ligája négyes döntőjébe (mindháromszor a 3. helyen végzett a macedón gárdával). A montenegrói junior válogatott tagjaként bronzérmet nyert a világbajnokságon 2010-ben, a felnőttek mezőnyében egy évvel később debütált.

A fiatalok közül Djurdjina Jaukovicsra lesz érdemes figyelni. A 19 éves kézilabdázó 71 gólt szórt a tavalyi U19-es Európa-bajnokságon, így ő lett a torna legeredményesebb játékosa.

Menjek, vagy maradjak?

Nem volt olyan messze 2012, ebben az évben Montenegró sztárcsapata, a Buducsnoszt Podgorica megnyerte a Bajnokok Ligáját [a Győri Audi ETO KC ellen idegenben lőtt több góllal diadalmaskodtak Bojana Popovicsék (29-27, 27-25)], a női válogatott pedig két nagy tornán is döntőt játszott. Az olimpián, Londonban vereséget szenvedtek Norvégia ellen (23-26), négy hónappal később azonban máris visszavágtak a skandinávoknak, első Eb-címüket egy végletekig kiélezett összecsapáson, hosszabbítás után hódították el (34-31).

Egy évvel később, a vb-n meglepetésre már a nyolcaddöntőben búcsúztak Szerbiában, 2014-ben viszont elődöntőig jutottak a magyar-horvát közös rendezésű kontinenstornán. A tavalyi világbajnokságon Norvégia szomorította őket a negyeddöntőben (26-25), majd csúnyán leszerepeltek a riói olimpián, pont nélkül, –27-es gólkülönbséggel kullogtak haza.

Fotó: gettyimages.hu
Fotó: gettyimages.hu

Adzic be is jelentette lemondását augusztusban, szeptember végén azonban meggondolta magát, és mégis maradt a szövetségi kapitányi poszton. Nyilván ő is tisztában van vele, hogy Svédországban valami nagyot (döntőbe jutás) kell alkotnia a brazil fiaskó után.

A tavalyi mészárlás megtorlása

Lenne miért visszavágnia a magyar válogatottnak, hiszen Montenegró valósággal átgázolt rajtunk a tavalyi világbajnokság csoportkörében. 17-9-es félidei eredmény után 32-15 lett annak a meccsnek a vége, Bulatovics mellett Raicsevics és Mehmedovics is hatot hintett nekünk azon a rosszemlékű összecsapáson.

2015-ben Adzicék mögött, és a dánok előtt végeztünk a csoportban, ezzel a forgatókönyvvel alighanem idén is kiegyeznénk, hiszen kétségtelenül bravúr kell ahhoz, hogy legyőzzük a balkáni együttest. Az a fajta fizikális, sok testi kontaktussal operáló védekezés, – melyet Mehmedovicék rendre bemutatnak – rengeteget kivesz a játékosokból, nagy kérdés, hogy két meccsel a lábukban, hogy bírják majd ezt a mieink.

A drasztikus fiatalításon átesett – Katarina Bulatovics mellett Radmila Petrovics, Szonja Barjaktarovics, Marija Jovanovics és Jovanka Radicsevics is „otthon maradt” – ellenfélnél hét olyan játékos is van, aki még nem töltötte be a 21. életévét, így nemzetközi rutin tekintetében mi állunk jobban. Ennek ellenére teljes kerettel is kemény menet lenne a Montenegró elleni csoportrangadó, meghatározó játékosaink nélkül pedig egyenesen szenzációs lenne akár egy döntetlen is.

Európa-bajnokság, C-csoport, 3. forduló:

Montenegró – Magyarország
December 9., péntek, 18:30, Malmö

A magyar válogatott 17 fős Eb-kerete

Kapusok: Janurik Kinga (Érd), Kiss Éva (Győri Audi ETO)

Jobbszélsők: Bódi Bernadett (Győri Audi ETO), Lukács Viktória (FTC-Rail Cargo Hungaria)

Jobbátlövők:  Hornyák Dóra (FTC-Rail Cargo Hungaria), Kovács Anna (Dunaújvárosi KKA), Planéta Szimonetta (Thüringer HC, német)

Irányítók:  Görbicz Anita (Győri Audi ETO), Szucsánszki Zita (FTC-Rail Cargo Hungaria)

Beállók: Dombi Luca (Mosonmagyaróvár), Kisfaludy Anett (Érd), Mészáros Rea (FTC-Rail Cargo Hungaria)

Balátlövők: Klivinyi Kinga (Érd), Szekeres Klára (FTC-Rail Cargo Hungaria), Triscsuk Krisztina (Siófok)

Balszélsők: Erdősi Ildikó (Siófok), Schatzl Nadine (FTC Rail Cargo Hungaria)

Az Európa-bajnokság csoportbeosztása, a magyar válogatott meccsei

A-csoport (Stockholm): Svédország, Szerbia, Spanyolország, Szlovénia
B-csoport (Kristianstad): Hollandia, Franciaország, Németország, Lengyelország
C-csoport (Malmö): Montenegró, Magyarország, Dánia, Csehország
D-csoport (Helsingborg): Norvégia, Oroszország, Románia, Horvátország

December 5., 18.30: Magyarország–Csehország
December 7., 20.45: Dánia–Magyarország
December 9., 18.30: Montenegró–Magyarország

Ajánlott videó

Olvasói sztorik