Belföld

Vona a szerb határon sétált a Jobbik renitensével

Ásotthalom polgármestere, Toroczkai László betiltotta az iszlám kellékeit, Vona Gábor pedig leruccant a faluba körülnézni.

A Facebookjára kiposztolt fotó (ld. lejjebb) szerint cudar idő lehet most a szerb határon, ahol Vona Gábor Jobbik-vezér sétált egyet a határmenti Ásotthalom jobbikos polgármesterével, Toroczkai Lászlóval.

A séta szimbolikus ereje nagy inkább: jelzi, hogy Vona kiáll a muszlim- és melegellenes rendeletei miatt támadott Toroczkai mellett.

Ugyanakkor a Magyar Nemzet szerint egy kommentben azt is jelezte a Facebookján, hogy a rendeletben nem ért egyet Toroczkaival. A lap épp egy nappal korábban beszélt a polgármesterrel, aki elmondta, hogy Vonával egy órán át telefonáltak korábban, de nem értettek egyet a rendeletben.

Szankció lehetősége nem merült fel, pedig nem volt leegyeztetve Toroczkai akciója a párttal (ő a Jobbik egyik alelnöke is). Ásotthalom vezetője szerint ennyi autonómiával kell rendelkeznie. Abban egyetértettek Vonával, hogy a határokat meg kell védeni, és sem szegény, sem gazdag migráns nem kell.

Az MNO szerint a szerdai jobbikos elnökségi ülésen biztos téma lesz az ügy, ami a párton belül is okozott felbolydulást.

Ajánlott videó

0 seconds of 0 secondsVolume 0%
Press shift question mark to access a list of keyboard shortcuts
00:00
00:00
00:00
 
Olvasói sztorik