Sport

Újabb úszó csatlakozott Hosszú Katinkáékhoz

Egyre több úszó mondja el a véleményét a Gyárfás Tamás és Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) kontra Hosszú Katinka ügyben. Csütörtökön délután Kozma Dominik is hallatta a hangját, a Nemzeti Sportnak küldte közleményét, melyet változtatás nélkül közlünk.

Elérkezettnek látom az időt, hogy kiemelten eredményes válogatott társaimmal egyetértésben kiálljak az ügyért, amely a teljes magyar úszósport jövőjét érintő reformokat hivatott szorgalmazni. Az elmúlt években sajnálatos módon a Magyar Úszószövetség részéről a demokratikusnak semmiképp sem nevezhető, objektivitást gyakran mellőző eljárások, döntések születtek, amelyek megnehezítették a versenyzők és edzőik munkáját, ezzel kockáztatva felkészülésük nyugodtságát és eredményességét az aktuális világversenyekre. Remélem, példátlan összefogásunk eléri célját, hogy a szövetséggel együttműködve megtaláljuk a megoldáshoz vezető utat, amely valós békét, az eddigieknél professzionálisabb és még sikeresebb magyar úszósportot adhat a világnak.

Előzmények több felvonásban:

  1. Gyárfás Tamás kedden azt nyilatkozta, csendes a viszony az úszószövetség és Hosszú Katinka közt.
  2. Pár órával később az úszónő nyílt levelet írt, amiben lemondásra szólította fel a MÚSZ-elnököt.
  3. A szervezet szerdán tartott sajtótájékoztatót, Gyárfás pedig elmondta: felmerült benne ez a lehetőség, ám végül meggyőzték, hogy maradjon.
  4. Gyurta Dániel a történet kapcsán a 24.hu-nak elmondta: sajnálja, hogy a sportág a botrányok miatt kerül egyre többször címlapra, és valóban nincs rend a magyar úszásban, de a sportolók minderről nem tudnak nyíltan beszélni. Abban bízik, hogy olyan döntések következnek, amelyek változást hoznak, és a személyes érdekekkel szemben az úszók érdekeit veszik majd figyelembe.
  5. Kapás Boglárka is csatlakozott Gyurtához, ő is közleményben írta, hogy nincs rend a sportágban.
  6. Szerda délután az MTI adta ki, hogy Hargitay Andrást Gyurta Dániel hívta fel, hogy beszéljen vele a honlapunknak adott nyilatkozata kapcsán. Gyurta a kapitány szerint azt mondta, “nem kíván Katinkával közös álláspontra helyezkedni”.
  7. Az olimpiai bajnok mellúszó azonban közösségi oldalán rögtön reagált: sosem szorult arra, hogy egy harmadik fél szavakat adjon a szájába.
  8. A 400 gyorson rövidpályás világbajnok (2014, Doha) Bernek Péter nevében menedzsmentje, a Strongaa cég már konkért vádakat fogalmazott meg.
  9. A korábbi négy válogatott úszókhoz csatlakozva a Verrasztó-testvérek, Evelyn és Dávid is közleményt juttatott el a Nemzeti Sportba, amelyben jelezték: megérett az idő a közös fellépésre, az úszók és a szövetség érdekeit is szem előtt tartó, szakmailag is a jelenkor igényei és kívánalmai szerint működő sportági konszenzus megteremtésére a feszültségmentes felkészülés érdekében!”
  10. A MÚSZ közleményben reagált a szervezetet ért kritikákra, azt szeretnék, ha a sportolók konkretizálnák (névvel vagy anélkül), hogy mivel érhetnének el az eddigieknél is jobb eredményeket.
  11. Czakó Csaba vezetőedző is csatlakozott Hosszúékhoz, ő is a sportágon belül problémákról beszélt, arról, hogy vannak egyenlők és egyenlőbbek, ennek pedig olykor válogatott úszók isszák meg a levét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik