Belföld

Négy év börtönt kapott a húgát megerőszakoló tápiószőlősi fiú

Ítélet hozott a bíróság csütörtökön annak a kamaszfiúnak az ügyében, aki a vád szerint megerőszakolta kishúgát tavaly nyáron. Szexuális erőszak bűntettében találták bűnösnek, tettéért négy évet kapott, amit fiatalkorúak börtönében kell letöltenie.

Az ügyet júniusban kezdték tárgyalni a Budapest Környéki Törvényszéken.  A vádirat szerint a testvérek tavaly augusztus 15-én egyedül voltak otthon. A fiúnak zuhanyzás közben támadt az a gondolata, hogy le akart feküdni a húgával. Miután végzett, bement a 13 éves gyerek szobájába és odahívta őt. Azt kérte tőle, hogy feküdjön hasra, amit a kislány meg is tett. Ezután pedig azt akarta, hogy húzza le a pizsamanadrágját. Húga erre azonban nem volt hajlandó.

Ám bátyja nem engedett, ráfeküdt és leszorította őt, lerángatta róla a nadrágot illetve magáról a bokszeralsót. A lány összeszorította a combjait és próbálta lelökni magáról a fiút, de hiába: testvére szétfeszítette a lábait és megerőszakolta.

A törvényszék csütörtöki tájékoztatásából kiderül, hogy amikor a kislány megkérdezte testvérét, hogy miért teszi ezt vele, a fiú azt válaszolta,

„csak, mert ehhez van kedvem”

Az ítélet nem jogerős.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik