Szórakozás

Star Academy: Megvan a négy döntős énekes

Ahogy az elmúlt hetekben, úgy most szombaton, a Star Academy elődöntőjének végén is két énekes távozott a versenyből. A versenyzők két fordulóban mutathatták meg magukat, valamint két csapatdalt is előadtak, sorsuk pedig ezúttal is a zsűritagok és a nézői szavazatok együttes eredménye alapján dőlt el.

Ennek értelmében
Illés Adriánnak és Gór-Nagy Erikánakkellett búczúznia a tehetségkutató színpadától, egyetlen lépéssel a döntő előtt.

Jövőhéten ugyanis már eldől, hogy ki lesz a Star Academy győztese. A fináléra pedig Kertész Iván, Hegyi Dávid, Szőcs Renáta és Pádár Alexandra készülhetnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik