Élet-Stílus

Szakítottak a Star Academy szerelmesei

24.hu
24.hu

2016. 11. 01. 18:17

Hétvégén Balog Brigi és Kelemen Laci esett ki a Star Academy-ből. Briginek ezzel a barátjától, Illés Adriántól is búcsúznia kellett, ami egyben az esetükben szakítást is jelent.

“Nem vagyok teljesen jól lelkileg. (…) Azt beszéltük a Brigivel, hogy amíg itt bent létezünk együtt, addig teljes mértékben együtt vagyunk, majd aztán ha úgy adja a sors, ahogy adta, akkor két különálló emberként folytatjuk az életünket. Mondhatjuk, hogy szakítottunk. Viszont mindenképpen jó kapcsolatban leszünk ezután is”

– mondta a tv2.hu videójában Adrián, aki láthatóan nagyon szomorú volt párja elvesztése miatt.

Brigit is megviselték a történtek, de láthatóan ő már nem tervez párkapcsolatot Adriánnal.

“Kint még biztosan fogunk találkozni, ha csak barátság szintjén, akkor úgy. Adrián nem vágyik annyira komoly kapcsolatra mint én, neki más az útja”

– tette hozzá Balog Brigi, aki a Star Academy-ben való szereplés után komoly zenei karriert szeretne befutni.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Hódmezõvásárhely, 2017. május 26.
Orbán Viktor miniszterelnök (j) és Lázár János, a Miniszterelnökséget vezetõ miniszter érkezik a hódmezõvásárhelyi polgármesteri hivatalhoz 2017. május 26-án. Orbán Viktor a Modern városok program keretében látogatott el Hódmezõvásárhelyre, ahol Almási István (Fidesz-KDNP) polgármesterrel aláírja a kormány és Hódmezõvásárhely közötti együttmûködési megállapodást.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Orbán a fejét veheti Lázárnak

Kommentek

Reka Bucsi speaks to the audience after being awarded the Audi Short Film Award during the awards ceremony of the 68th edition of the Berlinale film festival on February 24, 2018 in Berlin. / AFP PHOTO / Tobias SCHWARZ
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.