Közélet

Kati miatt vágta le a férfiasságát

Előtte még anyjára is rátámadt az angol fiatal.

A 19 éves egyetemista még december 29-én döntött úgy, hogy a karácsonyi szünet éppen megfelelő arra, hogy nyugat-sussexi otthonában hódoljon az itthon Kati (néha Zsuzsi) becenévre hallgató mefedronnak.

A tudatmódosító szer olyan jól hatott, hogy első körben késsel támadt 46 éves édesanyjára, aki halálra rémülten tárcsázta a segélyhívó számot. Mire a sérült asszonyhoz kiértek a rendőrök, a fiatalember már az egyik hálószoba ablakából lógott, testéből pedig ömlött a vér – mint az később kiderült, levágta a nemi szervét.

Életveszélyes sérüléseik miatt mindkettőjüket rohammentő vitte el: az édesanyát a helyi kórházban látták el, míg a szomszédok elmondása szerint általában kedves és értelmes fiatalembert egészen Londonig szállították, ahol a sebészeknek sikerült visszavarrniuk a fiú férfiasságát.

A Gina sem jobb

Már évek óta szedi áldozatait – akár elsődlegesen, akár a túladagolás következtében halált okozva – a Gina, ez a színtelen, szagtalan partidrog. Teljes, leánykori neve: gamma-hidroxibutirát, de ezt nyilván senki nem jegyzi meg, ezért vagy Gina vagy GHB néven ismerős. Az anyag az emberi szervezetben is megtalálható minimális mennyiségben, az orvostudomány érzéstelenítésre, kóros álmatlanság ellen használja. A diszkók hiénái is ezt a relaxáló hatását használják ki: elgyengíti, ellenállásképtelenné teszi a beszedőjét. Ráadásul érzékszervi úton nem szűrhető ki, így belekeverhető az italokba – ezért se fogadjunk el idegenektől italt (leginkább ha fiatal, csinos lányok vagyunk, de persze nem csak ők veszélyeztetettek). Hatása lehet egyfelől a felfokozottság és a gátlástalan érzékiség, másfelől az áldozat később nem emlékszik semmire. Az 1874-ben felfedezett vegyület túladagolása eszméletvesztést és légúti komplikációkat okoz. Íme egy videó egy beginázott fiúról:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik