Közélet

Pharaon-ügy: Az Orbán vacsora árát az ország fizeti

Draskovics Tibor szerint a kormányfő szintjén születhetett a döntés, hogy a kockázatok dacára „valamiért ezt az embert szeretni kell”.

Lázár János azt mondta, Ghaith Pharaon 2014. október 24-én nyújtott be vízumkérelmet a bejrúti magyar nagykövetségen. Magyarország akkor hat EU-tagországot kérdezett meg arról, sérti-e a vízum megadása érdekeiket, egyúttal tájékoztatta az Egyesült Államokat és Szaúd-Arábiát, de azok nem válaszoltak. Így a magyar hatóságok a vízumot kiadták. (Pharaon tavaly járt is Magyarországon, de miután az Interpol csak fél éve erősítette meg, hogy körözik, nem tartóztatták le.)

Október 3-án írt levelet Pintér Sándor belügyminiszter Szaúd-Arábia nagykövetének. Azt Juhász Péter, az Együtt alelnöke hozta nyilvánosságra, és a fideszes Németh Szilárd gyakorlatilag hitelesítette is azzal, hogy szerinte minősített adatokat tartalmazó iratokról van szó. Pintér Sándor a szaúdi királyság hivatalos állásfoglalását kérte Ghaith Pharaonról, akinek összegezték magyarországi üzleti tevékenységét. A levélből az is kiderült, hogy a kormány előtt korábban sem volt ismeretlen a szaúdi üzletember előélete.

A Lázár János által hivatkozott amerikai hallgatás furcsa, hiszen az amerikai nagykövetség már többször megerősítette a sajtó érdeklődésére, hogy körözik Pharaont, 2016. október 3-án pedig maga Pintér Sándor nevezte kiválónak a magyar-amerikai belügyi együttműködést. A belügyminiszter Washingtonban Jeh Johnson belbiztonsági miniszterrel “együttműködési intézkedést” írt alá, másnap pedig találkozott a szaúdi üzletembert köröző Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatójával, James Comey-val – írta a kormányzati portál.

Ennél is meglepőbb lehet, hogy a miniszterelnök október 24-én a parlamentben az egész ügyet egy szövetséges ország „titkosszolgálati játszmájának”, a körözött szaúdi olajmágnást pedig professzornak nevezte, akivel már személyesen is találkozott.

Orbán professzora

 Jordánia egyik budapesti képviseletének díszvacsoráján, ahol a Magyarországra akkreditált összes arab ország nagykövete és nagykövetsége képviseltette magát, én is részt vettem, és ott díszvendég volt Pharaon professzor (…) A magyar kormány természetesen megvizsgálta a szóban forgó személy magyarországi tevékenységét, és azt találtuk, hogy az a magyar törvényeknek megfelel, és nemzetbiztonsági kockázatot nem rejt magában Magyarországra nézve. (…) Meggyőződésem, hogy a szóban forgó személy körüli ügy egy amerikai titkosszolgálati játszma. Ezt onnan lehet tudni, hogy a szóban forgó úr beutazásával kapcsolatban egyetlen schengeni ország sem emelt kifogást, senki sem kérte az elfogását, pedig a kiadott vízum minden tagállam számára látható és ismert volt. Valamint az is elgondolkodtató, hogy ha valakit állítólag keres az FBI, akkor hogy maradhat 24 éven keresztül szabadlábon és közben többször megfordul Európában.

Bár ezt Orbán Viktor nem árulta el, a díszvacsorát – sajtóhírek szerint – vélhetően a jordán konzulátus adhatta, annak címére voltak évekig bejegyezve Pharaon cégei, hiszen Zaid Naffa, Jordánia tiszteletbeli konzulja volt azok korábbi kézbesítési megbízottja. (Ő is ott volt a seregélyesi falunapon, amikor Pharaon megtekintette a vadászkastélyt, amelyet később cége megvett. Zaid testvére, Oszama Naffa tavaly óta egyébként nagykövet az Egyesült Arab Emírségekben. Erről a szálról korábban a kormányfő vejének üzletei kapcsán írtunk.)

Hibáztak a szolgálatok?

A vacsoráról Draskovics Tibor a Klubrádiónak azt mondta, egy ilyen eseményen előre ismert a vendéglista. Őket korábban a Köztársasági Őrezred, most vélhetően a TEK a nemzetbiztonsági szakemberekkel együttműködve alaposan megvizsgálja, mert egy magára valamit is adó kormány még a látszatát is igyekszik elkerülni annak, hogy kétes alakokkal hozzák kapcsolatba. Az egykori igazságügyi és rendészeti miniszter szerint többféle védelmi vonal is van arra, hogy megóvják a miniszterelnököt, a kormányt attól, hogy még véletlenül is ilyen helyzetbe manőverezze magát.

A miniszterelnökre, a kormányra és ezen keresztül sajnálatosan az országra vet rossz fényt, hogyha bármilyen módon kapcsolatba kerül olyan figurákkal, akiket a nemzetközi életben kétesnek tartanak. Ha pedig olyanok, akiket bármilyen módon a terrorizmussal hoznak összefüggésbe, akárcsak nagyon távolról is, pénzügyi segítséget nyújt, pénzt mos tisztára, az meg már több mint kellemetlen. A szövetségesekben kételyeket ébreszt az adott ország megbízhatóságát illetően. Szabad-e titkokat megosztani, szabad-e együttműködni egy olyan országgal, amelynek a vezetői látványosan kapcsolatot tartanak gyanús figurákkal?

A volt miniszter szerint főszabály, hogy már akkor sem adunk vízumot, ha valakinek rossz a híre. Ezt persze felülírhatja, ha éppen azért adnak valakinek vízumot, hogy megfigyeljék, de az nem történhet meg, hogy közös vacsorához engedik a miniszterelnökkel, mert ilyen titkosszolgálati érdek nincs.

Hibázhatott Orbán

Ha utólag kiderül, hogy jobb lett volna be sem engedni az országba, el kell tanácsolni és figyelmeztetni kell mindenkit, hogy ne tartsa vele a kapcsolatot, mert árt magának, az országnak.

Draskovics Tibor szerint elképzelhető, hogy Ghaith Pharaon azért kért vízumot, mert mások buzdították, szerinte politikai szinten, méghozzá a jelek alapján akár a kormányfő szintjén születhetett olyan döntés, hogy az összes kockázatot, kedvezőtlen megítélést vállalva is „valamiért ezt az embert szeretni kell”. Szerinte több szempontból is hiba volt, hogy Orbán Viktor titkosszolgálati játszmát emlegetett. Ha ez igaz, azt egy kormányfő nem kürtölheti világgá, másrészt pedig ez „nyílt arculcsapása a szövetségeseknek.”   

Ugyan furcsa Mészáros Lőrinc és Pharaon hajózási szokásainak egybeesése, de ez csak a milliárdos gázszerelőt minősíti, a kormánynak sokkal óvatosabbnak kell lennie. Most csak kármentés következhet, szerinte az illetékes miniszternek fel kell hívnia a kormányfő figyelmét a kockázatokra, és az egyetlen helyes lépés, ha megszabadulnak ettől az embertől, finom vagy kevésbé finom eszközökkel a nemzetbiztonságnak kell kiszorítania az országból. Miután azonban a miniszterelnök ebben az ügyben involválódott, nyilván ki kell kérni ehhez az egyetértését, hozzájárulását.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik