Közélet

Kalapáccsal vert halálra két nőt, mert boszorkánynak hitte őket

Azt gondolta, ártó varázslatokat mondott rá 56 éves barátnője, és annak lánya, ezért agyonverte őket.

A New York Queens nevű negyedében történt gyilkosságok után a 44 éves férfi maga hívta ki rendőröket, akiket Bibliával a kezében fogadott, azt üvöltözve: „megöltem őket, megöltem őket” – jelentette a New York Daily News. „Azért öltem meg őket, mert boszorkányok volt” – mondta Carlos Alberto Amarillo az őt letartóztató rendőröknek.

A rendőrség közlése szerint a férfi egy kalapáccsal verte agyon barátnőjét, és annak 25 éves lányát. Ugyanakkor nem bántotta barátnője unokáját, egy hétéves lányt, akit a rendőrök anyja holtteste mellett találtak meg az egyik hálószobában. A kislányt apjánál helyezték el.

Az egyik szomszéd a Daily Newsnak elmondta: bár két ajtóval odébb lakik, még ott is hallani lehetett, ahogy Amarillo a kalapáccsal agyonveri a két nőt. A 23 éves férfi elmondása szerint a két percen át ütötte őket, és a gyilkosság hangjai egész este kísértették, annyira, hogy nem tudott aludni.

Amarillót letartóztatták, és a kétrendbeli szándékos emberöléssel vádolt férfi életfogytig tartó börtönbüntetés elé néz, ha a bíróság elítéli az ellene felhozott vádakban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik