Nagyvilág

Beszállt a jemeni háborúba az USA

Az amerikai haderő manőverező robotrepülőgépekkel csapást mért három tengerparti rádiólokátorra Jemen húszi lázadók által ellenőrzött térségében, megtorolva ezzel a hadiflotta egyik rombolóját minap ért sikertelen támadásokat - közölték szerdán amerikai tisztségviselők.

A Barack Obama által jóváhagyott csapásokkal az Egyesült Államok először hajtott végre közvetlen katonai műveletet Jemenben a húszi lázadók által ellenőrzött célpontok ellen.

A Pentagon azt közölte, hogy az első értékelések szerint a célba vett rádiólokátorokat megsemmisítették.

Korlátozott beavatkozásról van szó – hangsúlyozta a Pentagon -, csak azokat a radarállomásokat semmisítették meg, amelyek lehetővé tették, hogy a húszik ellenőrizte területről rakétákat lőjenek ki a U.S.S. Mason nevű rombolóra. A húszik ugyanakkor azt állítják, nem ők lőttek az amerikai hadihajóra, amelyeket egyébként nem találtak el a rakéták. Washingtoni illetékesek szerint ugyanakkor egyre több jel utal arra, hogy igenis a húszik vagy velük szövetségben álló csapatok támadtak rakétákkal a múlt hét végén.

Ezeket a korlátozott, önvédelmi jellegű csapásokat azért hajtottuk végre, hogy megóvjuk hajóinkat, a legénységet és a hajók mozgásterét

– magyarázta Peter Cook, a Pentagon szóvivője.

Nevük mellőzését kérő katonai források azt is elmondták, hogy a Tomahawk robotrepülőgépeket a Nitze rombolóról indították a jemeni célpontokra. Arra is kitértek, hogy a célpontok lakott területektől távol estek, így minimális volt a kockázata annak, hogy a csapások civilekkel végezzenek.

A Pentagon arra figyelmeztetett: az amerikai haderő a jövőben is meg fogja torolni, ha hajóikat támadás éri. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik