Nincs nemzedék, amelynek képzeletét ne ragadta volna meg Szimonidész epigrammája, amit Leónidasz király és a 300 spártai sírverseként ismerünk. Néhány szó csupán, amiben kiteljesedik önfeláldozás, bátorság, becsület, büszkeség, kötelességtudat, hősiesség és hazaszeretet.
Itt fekszünk, vándor vidd hírül a spártaiaknak: megcselekedtük, amit megkövetelt a haza.
Spárta a szárazföldön, Athén a tengeren
Minden azzal kezdődött, hogy a roppant perzsa birodalom nyugati terjeszkedése során bekebelezte a kis-ázsiai görög poliszokat, majd az európai hellén világ ellen indult. Krisztus előtt 490-ben Miltiadész vezetésével a görögök fényes győzelmet arattak I. Dareiosz nagykirály serege felett, de a bosszú, a még hatalmasabb perzsa had felbukkanása csak idő kérdése volt.
Nem is kellett sokat várni: Dareiosz fia és utóda, Xerxész 150 ezer harcossal és egy 1000 hajóból álló flottával indult a görög poliszok ellen Kr.e. 480-ban. Persze a görögök sem töltötték tétlenül az eltelt 10 esztendőt. A háború terheiben oroszlánrészt vállaló Athén flottát épített, az ellenállást választó városállamok szövetségét vezető Spárta, a katonaállam pedig szárazföldi haderejét acélosította.
A perzsák mind szárazon, mind vízen túlerőben voltak, így a védelem csak akkor lehetett sikeres, ha a görögök kihasználják helyismeretüket, és számukra kedvező terepviszonyok között tudnak harcba bocsátkozni. Ezért foglalt állást az északról érkező perzsák ellen a spártai Leónidasz király a thermopülai-szorosban, a flotta pedig Euboia szigetének északi részénél. Nyilvánvaló: a szűk szorosokban, ahol a had nem tud felfejlődni, nehezebben érvényesül a túlerő.
Amíg egy spártai is él…
A stratégia bevált, a körülbelül 7000 görög gyalogos vitézül állta az újabb és újabb perzsa rohamokat. Egészen addig, amíg egy áruló, a malisi Ephialtés kerülőúton a hátukba nem vezette az ellenséget. Leónidasz ekkor engedélyt adott a szövetséges görög csapatoknak a távozásra, hogy legalább a sereg egy részét mentse. És hogy biztosan megmeneküljenek, ő maga 300 harcosával beleállt a küzdelembe, feltartotta a perzsákat, amíg tudta. Amíg egyetlen spártai is életben volt.
Pontosabban egyetlen spártai túlélte. Arisztodémosznak hívták, és nyilván nem rajta múlt, hogy életben maradt, ám ezt a szégyent le kellett törölnie. Sikerrel járt: a következő évben hősi halált halt a még mindig a perzsák ellen vívott plataiai csatában.
Remek csellel és kemény harccal
Leónidasz halála után a perzsák akadálytalanul haladtak dél felé. A védelem irányítását átvevő athéni Themisztoklész már csak egy homályos delphoi jóslatban bízhatott, miszerint a “fabástyák” még megmenthetik Athént. Vagyis a hajók. A várost kiürítették, a flotta pedig a városhoz közeli szorosba vonult vissza az attikai partok és Szalamisz szigete között.
Egy perzsa rabszolgájával hamis üzenetet küldött Xerxésznek, mintha bizalmas információ volna: a vezérkarban támadt viszály miatt a görög hajóhad épp szétoszlik, haladéktalanul indítsa meg a támadást, ha egyszer s mindenkorra meg akarja semmisíteni. A nagykirály bekapta a horgot, és 490. szeptember 20-án támadást vezényelt.
Xerxész visszavonult, de nem szenvedett döntő vereséget, hiszen szárazföldi hadereje megőrizte ütőképességét. A görögök a következő évben, a már említett plataiai csatában vívták ki a döntő győzelmet Pauszaniasz spártai hadvezér vezetésével.