Tudomány

Egy harcos túlélte a 300 spártaiból, de nem “mert” hazamenni

Nincs nemzedék, amelynek képzeletét ne ragadta volna meg Szimonidész epigrammája, amit Leónidasz király és a 300 spártai sírverseként ismerünk. Néhány szó csupán, amiben kiteljesedik önfeláldozás, bátorság, becsület, büszkeség, kötelességtudat, hősiesség és hazaszeretet.

Itt fekszünk, vándor vidd hírül a spártaiaknak: megcselekedtük, amit megkövetelt a haza.

Spárta a szárazföldön, Athén a tengeren

Minden azzal kezdődött, hogy a roppant perzsa birodalom nyugati terjeszkedése során bekebelezte a kis-ázsiai görög poliszokat, majd az európai hellén világ ellen indult. Krisztus előtt 490-ben Miltiadész vezetésével a görögök fényes győzelmet arattak I. Dareiosz nagykirály serege felett, de a bosszú, a még hatalmasabb perzsa had felbukkanása csak idő kérdése volt.

Nem is kellett sokat várni: Dareiosz fia és utóda, Xerxész 150 ezer harcossal és egy 1000 hajóból álló flottával indult a görög poliszok ellen Kr.e. 480-ban. Persze a görögök sem töltötték tétlenül az eltelt 10 esztendőt. A háború terheiben oroszlánrészt vállaló Athén flottát épített, az ellenállást választó városállamok szövetségét vezető Spárta, a katonaállam pedig szárazföldi haderejét acélosította.

A perzsák mind szárazon, mind vízen túlerőben voltak, így a védelem csak akkor lehetett sikeres, ha a görögök kihasználják helyismeretüket, és számukra kedvező terepviszonyok között tudnak harcba bocsátkozni. Ezért foglalt állást az északról érkező perzsák ellen a spártai Leónidasz király a thermopülai-szorosban, a flotta pedig Euboia szigetének északi részénél. Nyilvánvaló: a szűk szorosokban, ahol a had nem tud felfejlődni, nehezebben érvényesül a túlerő.

Amíg egy spártai is él…

A stratégia bevált, a körülbelül 7000 görög gyalogos vitézül állta az újabb és újabb perzsa rohamokat. Egészen addig, amíg egy áruló, a malisi Ephialtés kerülőúton a hátukba nem vezette az ellenséget. Leónidasz ekkor engedélyt adott a szövetséges görög csapatoknak a távozásra, hogy legalább a sereg egy részét mentse. És hogy biztosan megmeneküljenek, ő maga 300 harcosával beleállt a küzdelembe, feltartotta a perzsákat, amíg tudta. Amíg egyetlen spártai is életben volt.

Pontosabban egyetlen spártai túlélte. Arisztodémosznak hívták, és nyilván nem rajta múlt, hogy életben maradt, ám ezt a szégyent le kellett törölnie. Sikerrel járt: a következő évben hősi halált halt a még mindig a perzsák ellen vívott plataiai csatában.

Remek csellel és kemény harccal

Leónidasz halála után a perzsák akadálytalanul haladtak dél felé. A védelem irányítását átvevő athéni Themisztoklész már csak egy homályos delphoi jóslatban bízhatott, miszerint a “fabástyák” még megmenthetik Athént. Vagyis a hajók. A várost kiürítették, a flotta pedig a városhoz közeli szorosba vonult vissza az attikai partok és Szalamisz szigete között.

Egy perzsa rabszolgájával hamis üzenetet küldött Xerxésznek, mintha bizalmas információ volna: a vezérkarban támadt viszály miatt a görög hajóhad épp szétoszlik, haladéktalanul indítsa meg a támadást, ha egyszer s mindenkorra meg akarja semmisíteni. A nagykirály bekapta a horgot, és 490. szeptember 20-án támadást vezényelt.

A görögök viszont felkészülten várták őket. A csata részleteit nem lehet hitelt érdemlően rekonstruálni, de a könnyebben mozgó, fürgébb görög hajók felmorzsolták az ellenséget. Bronz orrhegyeikkel letörték a sokkal lomhább perzsa hajók evezőlapátjait, léket fúrtak az oldalukba, de sok hajó pusztult el az attikai sziklás partoknak csapódva is.

Xerxész visszavonult, de nem szenvedett döntő vereséget, hiszen szárazföldi hadereje megőrizte ütőképességét. A görögök a következő évben, a már említett plataiai csatában vívták ki a döntő győzelmet Pauszaniasz spártai hadvezér vezetésével.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik