Gazdaság

Jól vizsgázott a GVH tavalyi munkája alapján

Az Országgyűlés nevében a Gazdasági bizottság elfogadta a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2015. évi tevékenységéről és a versenytörvény alkalmazásával összefüggő tapasztalatairól szóló beszámolót.

A GVH 2015-ben is kiemelten kezelte az összefonódásokkal kapcsolatban indult engedélyezési eljárások minél gyorsabb és hatékonyabb lezárását, annak ellenére is, hogy előbbiek száma jelentősen nőtt a gazdasági válság elmúltával. Megállapítható, hogy tavaly a versenyhivatal minden fúziós ügyben a törvényben megszabottnál rövidebb idő alatt hozott döntést annak érdekében, hogy a piaci szereplők számára mielőbb megszűnjön a hatósági eljárásból adódó bizonytalanság – hangsúlyozta a szervezet elnöke, dr. Juhász Miklós a bizottsági meghallgatáson.

Cél az ügyfélbarátság erősítése

Kifejezett szándékuk, hogy folyamatosan erősítsék tevékenységük ügyfélbarát jellegét – tette hozzá. A GVH különböző tájékoztatókkal, útmutatókkal és közleményekkel segíti a piaci szereplők eligazodását és a versenytörvény keretszabályai joggyakorlatának megismerését. Ezt a célt is szolgálva jelentette meg a versenytörvényhez készített Kommentárt. A szolgáltató hivatali felfogás egy másik lépéseként az ügyfelei kényelmét szolgáló honlap-fejlesztést is megvalósított, így a GVH Versenytanácsa biztosítani tudja az egyszerű, online iratbetekintési időpont-foglalás lehetőségét az érintetteknek.

A versenyfelügyeletért, a versenypártolásért és a versenykultúra-fejlesztésért felelős intézmény tevékenységének egyik legfontosabb eleme továbbra is a kartellek elleni küzdelem, amelynek tavaly bevezetett, új eszköze a Kartell Chat, azaz, egy anonim kapcsolat-felvételi rendszer kartellekkel kapcsolatos információk átadására és kérdések feltevésére.

Amire különösen ügyeltek

A GVH által 2002 és 2013 között vizsgált kartellügyek több mint kétharmadában kis- és középvállalkozások (KKV) voltak érintettek. A versenyhivatal éppen ezért a KKV-k versenyjogi tudatosságát próbálta növelni tavaly december 1-jén indított kartell-ellenes kampányával,„Nem marad köztetek” címmel.

Az elnök megerősítette, hogy a GVH fogyasztóvédelmi tevékenységében 2015-ben is fontos feladatként szerepelt a sérülékeny fogyasztók védelme, akiket egészségi állapotuk, életkoruk vagy nehéz anyagi helyzetük miatt könnyebben befolyásolnak a hirdetések és az ajánlatok. A versenyhivatalhoz érkező panaszok és piaci jelzések alapján a GVH 6 témakört érintő tájékoztató kampányt folytatott„Gondolja Végig Higgadtan” címmel. A termékbemutatók szervezésével és lebonyolításával összefüggésben megjelent problémák kezelése érdekében a GVH megoldási javaslatokat is megfogalmazott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik