Belföld

Egész évben nyitva a Paskál fürdő

A zuglói Paskál fürdő nemrég átadott, fedett egységével Budapest egy újabb, egész éven át nyitva tartó fürdővel gazdagodott.

A strand létesítését ezen a területen az 1965-ben végzett 1735 m mélységű kútfúrás tette lehetővé, melyből akkor 1000 liter/perc hozamú, 70 °C víz tört elő, azonban a fürdő csak később, 1989-ben épült fel. A jelenlegi beruházásig mindössze két medencével üzemelt.

lead

Idén a fürdő területén egy közel 1.400 m2 alapterületű, új fürdőépület került kialakításra. A fedett földszinti részen egy tanmedence, egy gyerekmedence, egy gyógymedence és egy kinti-benti, vízi bárral üzemelő élménymedence is kialakításra került. Az új fürdőrészben szaunák, kezelőhelyiségek, valamint egy speciális, geotermikus szauna is épült. A vendégek kényelmét egy beltéri terasz és a belső udvarban kialakított pihenő helyiségek szolgálják. A wellness szolgáltatásokon kívül a vendégek orvosi beutalóval az OEP által támogatott szolgáltatásokat is igénybe vehetik. Az átalakítás során a korábban egybeépített rombusz, illetve téglalap alakú kültéri medencék szétválasztásra kerültek, így jelenleg már külön strand- és úszómedence üzemel a strand területén.

nagy

Ez utóbbi a nyári szezonon kívül is üzemel. A fürdővendégek részére külön parkoló is kialakításra került a fürdő melletti területen, így a korábbi 40 parkolóhely helyett most 190 hely várja a látogatókat. A jegyárak kedvezőek, hiszen számos kedvezményes lehetőség közül válogathatunk a kétórás úszójegytől a nyugdíjas vagy diákjegyen keresztül az alkalmas bérletekig.

További részletek a fürdő oldalán: www.paskalstrand.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik