Nagyvilág

Több tízezer dél-koreai és amerikai katona kezdett közös hadgyakorlatot

Az Ulchi Freedom Guardian fedőnevű, csaknem két héten át tartó hadgyakorlat alapvetően számítógépes szimuláció, de a hadmozdulatokban 50 ezer dél-koreai és 30 ezer amerikai katona vesz részt.

Ezek a manőverek minden évben növelik a feszültséget a Koreai-félszigeten, ahol idén már amúgy is rendkívül feszült a légkör azóta, hogy Észak-Korea januárban végrehajtotta negyedik kísérleti atomrobbantását, amelyet egymás után több rakétateszt is követett.

Szakértők szerint az 1970-es évek óta nem volt ilyen rossz a két ország közötti viszony.

A kapcsolatokat tovább rontja, hogy múlt héten a londoni észak-koreai nagykövetség első titkára feleségével és gyermekeivel Dél-Koreába szökött. Korábban még soha nem volt példa arra, hogy egy ilyen magas rangú észak-koreai tisztségviselő a szomszédos országba disszidáljon.

A hadgyakorlattal kapcsolatban Szöul és Washington is megerősítette, hogy céljuk kizárólag védelmi jellegű, Phenjan azonban provokációnak tartja azt.

A koreai népi hadsereg (KPA) közleményében azt írja, hogy a határra telepített egységei

teljes mértékben készen állnak megelőző megtorló csapást mérni a (hadgyakorlatban részt vevő) összes támadó ellenséges erőre.

A KPA egyik szóvivője hozzátette azt is, hogy az ország területi szuverenitásának a manőverekkel való legkisebb megsértése esetén egy megelőző nukleáris csapással “hamuhalommá” változtatják a provokáció forrását.

A dél-koreai egyesítési minisztérium mély sajnálatát fejezte ki az északi fenyegetőzés miatt, és hangsúlyozta, hogy a katonai gyakorlat védelmi jellegű, és rendszeresen végrehajtják.

A Dél-Koreában állomásozó amerikai erők közlése szerint Phenjant a szokott módon értesítették a manőverek kezdetéről. Mint leszögezték, a hadgyakorlat célja növelni a szövetségesek képességét arra, hogy a régiót megvédjék és a Koreai-félsziget stabilitását megőrizzék.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik