Gozsdu Manó büszke román és magyar hazafi volt

Egy fiatal pesti ügyvédként magyar nyelven adott be ügyvédi keresetlevelet Pesten 1826-ban. Bátor, hazafias tett volt ez akkor, amikor Magyarországon a latin volt a hivatalos nyelv, a Habsburg hatalom pedig “német főség”alatt igyekezett centralizálni a birodalmat.

Ő volt a nagyváradi, román nemzetiségű Emanoil Gojdu, akit a román nacionalisták árulónak tartottak, miközben ő nem tett mást, mint hitte és vallotta: e két nép sorsa csakis az összefogás, a közös munka lehet.

Mecénás

A jómódú, marhakereskedő apa magyar nyelvű, katolikus gimnáziumba járatta fiát, aki a pozsonyi jogi akadémia megkezdésekor már következetesen “magyarosan”, Gozsdu Manónak írta a nevét. Magyar nyelven írt verseket, miközben anyanyelvének ápolását is fontosnak tartotta.

Megismerkedett Kazinczyval, Virág Benedekkel, a Kisfaludy testvérekkel, de ugyanúgy a magyarországi románság jeles képviselőivel is. Ez a fajta “kettős identitás” egy pillanatig nem okozott számára problémát, sőt – derül ki Nyáry Krisztián cikkéből a BBC Világtörténeti Magazinjának hasábjairól.

Közben önálló ügyvédi irodát nyitott, főleg büntetőperei által szerzett egyre nagyobb hírnevet és vagyont, a harmincas évekre Gozsdu Manót a legsikeresebb pesti ügyvédek közt tartották számon.

Szívügye volt a szabad nyelvhasználat, fent említett magyar nyelvű keresetlevelét sokan méltatták, mint a román származású jogász a magyarosodás ügyéért tett erőfeszítését a német többségű városban.

Szomorú magyar dalok

Növekvő vagyonából egyre többet áldozott magyar és román kultúrára, szava meghatározóvá vált a hazai románság köreiben. A lakásán összegyűlt pesti román értelmiség például az ő javaslatára szavazott bizalmat a Batthyány-kormánynak 1848-ban. Az erdélyi románság viszont árulónak tartotta, a ’48-as választásokon vereséget szenvedett a szinte tisztán románok lakta oravicai kerületben.

Gozsdu személyes kudarcként élte meg, amikor a szabadságforradalom alatt a császárhű román népfelkelők és a forradalmat támogató magyarok között véres konfliktusok alakultak ki. Vissza is vonult a politikától. Visszautasította azt is, amikor a “rendcsinálás” idején Bihar megyében császári biztossá akarták kinevezni, Haynau rémuralma idején pedig tiltakozásképpen szomorú magyar dalokat hallgatott.

Ezekben az években vette meg azt király utcai telket, amelyre hét négyszintes épületet építtetett, és amit Budapest egyik nevezetességeként ma úgy ismerünk: Gozsdu-udvar. Eredetileg ezek főként bérelhető raktárként funkcionáltak.

Román és magyar hazafi

Az önkény enyhülésével Gozsdu is visszatért a politikai életbe. 1861-ben Krassó vármegye főispánja lett, és megválasztották a főrendiház főjegyzőjének. Ekkor mondta:

Az isteni gondviselés, maga a világ népeinek Istene tűzte ki a magyar és román nemzetnek rendeltetést, hogy együtt kell nekiek egy örökké tartó frigyben élniök, egymással van dicső jövendőjök, egymással szemközt mindkettőjöknek veszniök kell.

Amikor Vincentiu Babes román képviselő ezért rossz románnak nevezte, aki a magyarok kegyéből került posztjára, Gozsdu 1861. április 6-án hitvallással felérő szavakkal vágott vissza. nagy kár, hogy a mindkét oldalt elborító nacionalista ködben véleményét csak nagyon kevesek vették szívükre.

… kinyilatkoztatom az egész világ előtt, hogy az egész föld kerekségén jobb román és jobb magyar hazafi, mint én, nem létezik. […] azon román, ki a román nemzetet folytonos ellenségeskedésre ingerli a magyarok ellen, legnagyobb ellensége a román nemzetnek; meggyőzödhetik, ha csak egy kis élet- és világtapasztalása van, hogy az egymás közti súrlódások csak mind a kettőnek életét rövidítik: mert ha ma elvész a magyar, holnap a román fog elveszni.

A Gozsdu-udvar

Bár a román nacionalisták árulónak bélyegezték, Gozsdu Manó, aki “mindig két zászlót tartott a kezében” a Monarchia köztiszteletben álló személyisége volt. Pesti házában halt meg 67 évesen 1870-ben. Gyermeke nem volt, minden vagyonát jótékony célokra ajánlotta a “közös magyar hazának, a keleti ortodox anyaszentegyháznak és a román nép megsegítése és felvirágzását szem előtt tartva” – ez volt az Osztrák-Magyar Monarchia egyik legnagyobb magánalapítványa.

Végakarata szerint az ösztöndíjakból Magyarországon élő, magyarul is beszélő, a görögkeleti ortodox vallást gyakorló román fiatalok részesülhettek. Az alapítvány vagyona különböző részvényekből állt, legértékesebb eleme a Király utcai épületegyüttes volt. Itt lebontották az eredeti raktárépületeket, helyükre pedig egy egyedi bérházláncot építettek a Széchenyi fürdő tervezőjének, Czigler Győző tervei alapján.

Ez a mai “multikulturális találkozóhely”, a Gozsdu-udvar, ahol az emeleti lakásokat jómódú polgároknak adták bérbe, a földszinti üzlethelyiségekben ötvösök, ékszerészek működtek.

(Kiemelt kép: Gozsdu Manó – Barabás Miklós portréja. Forrás Wikipedia)