Forma-1

A Mercedes nem írja le a riválisait

Toto Wolff az autosport.com-nak úgy nyilatkozott, a Mercedesnek sokat kell még tennie ahhoz, hogy bebiztosítsa a világbajnoki címet. Az osztrák szakember szerint könnyedén megtréfálhatják őket a riválisok, ha elbízzák magukat és már a jövő évre kocentrálnak.

Ilyen viselkedéssel alulmaradnánk. Figyelned kell a többiek fenyegetésére, és tudatában kell lenned annak, hogy bármelyik pályán lehet valaki, aki jobb munkát végez nálad. Észben kell tartanod, hogy a jövő szezon is fontos, ahogy a szabályváltozások is, szóval higgadtnak kell maradnod

-összegzett Wolff, aki szerint a Red Bull és a Ferrari is meglepetést szerezhet bármelyik futamon. A konstruktőrök versenyében toronymagasan vezet a német istálló, hiszen az olasz csapatot 154, a Red Bullt pedig ennél egyel több ponttal előzik. A csapatfőnök szerint még nem dőlhetnek hátra a versenyzőik:

Először is az, hogy az első helyen állunk a szezon közepén az összetettben, nem számít. Minden hétvégén a lehető legjobb teljesítményt kell nyújtanod, és a legtöbb pontot kell megszerezned. Majd a végén elkezdhetsz számolgatni. Ami a motorral kapcsolatos büntetéseket illeti, annyit szeretnénk várni, amennyit csak lehet, mielőtt eldöntenénk, mennyire lesz szükségünk a szezon végéig. Választanunk kell egy olyan pályát, ahol a büntetés nem jelent akkora hátrányt a számára, de ezt a döntést még nem hoztuk meg. Várjuk meg, mi lesz a hockenheimi futam után, akkor majd újraértékelhetjük a helyzetünket

-utalt Wolff Lewis Hamilton helyzetére. A címvédő az Osztrák Nagydíj óta az utolsó motorját használja, így nagy esély van rá, hogy a brit pilótának valamikor új erőforrásra lesz szüksége, ami rajtbüntetést von maga után. A Mercedes legközelebb a hétvégi hockenheimi futamon bizonyíthat. A Magyar Nagydíjon Lewis Hamilton átvette a vezetést Nico Rosbergtől a világbajnoki pontversenyben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik