Tudomány

Perzselően közel ér a Naphoz 2018-ra a NASA

Egy lépéssel közelebb kerül az emberiség a Naphoz a NASA Solar Probe Plus (SPP) fejlesztésének köszönhetően.

A szonda a tervek szerint 2018 nyarán fog elindulni, hogy megtegye az elképesztő utat. A szerkezet minden bizonnyal történelmet fog írni, hiszen a Naptól nagyjából 6 millió kilométerre fog haladni – ennél közelebb még egyetlen űreszköz sem jutott. Az SPP-projekt immár az összeszerelési, tesztelési és kilövési szakaszban van.

A mérnökök úgy látják, már az is hatalmas eredmény, hogy idáig eljutott a program. Ahhoz ugyanis, hogy egy Nap körüli világban is jól működő szondát hozzanak létre, nem kevés szakértelemre és tervezésre volt szükség.

A legnagyobb kihívást a Nap extrém melege jelentette, hiszen ez megköveteli a tökéletes védelmet. Éppen ezért a járművön 11,5 centiméter vastag hővédő burok lesz, amely megóvja az eszközt az elképesztő, 1400 Celsius-fokos forróságtól.

A szonda a Vénusz tömegvonzásának segítségével fogja megközelíteni a csillagot. A szerkezet négy különböző műszert szállít majd, ezek a mágneses mezőt, a napszelet és az égitestet körülvevő plazmát fogják vizsgálni. Az összegyűjtött adatok sokban segítenek majd az űrbeli időjárás megértésében.

Úgy tűnik, az SPP két rekordot is meg fog dönteni. Egyrészt ez az űrszonda jár majd a legközelebb a Naphoz, másrészt ez lesz a leggyorsabb ember alkotta jármű is. Az égitest megközelítésekor ugyanis az SSP a 200 kilométer per másodperces sebességgel fog haladni.

(Via: IFL Science)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik