A Monte dei Cocci (Cserépdarabok hegye) vagy Monte Testaccio néven ismert domb harmincöt méterrel emelkedik a mai utcaszint fölé, de tizenöt méteren át még a föld alatt is folytatódik – távolról azonban senki sem mondaná meg róla, hogy egy óriási szemétdombot lát, mely egykor olívaolajjal teli amfórák darabjaiból épül fel.
A Tiberis egykor fontos kikötőinek egyike, valamint a Horrea Galbae néven ismert óriási raktárak a közelben húzódtak, így a Római Birodalom különböző részeiből érkezett, olívaolajjal teli cserépedények jórészt ide érkeztek. Azokat kiürülésük után azonban nem töltötték újra, hanem precízen félbetörték, és tudatosan egymásra helyezték őket, teraszok egész sorát kialakítva, hogy ezzel megelőzhessék az egész domb megcsúszását.
A magas, füles cserépedények még így is rengeteg információt hordoznak a régészek számára: a tituli picti néven említett jelzések például a rakomány indulásának helyét – Spanyolország, Líbia, Tunézia – jelölték, de sokszor az olaj származási helye, vagy minősége, sőt, akár még az amfórák készítőjének neve is kiderül belőlük.
Legnagyobb hányaduk a 140-250 közti periódusból származik, de a legkorábbi rétegek ennél egy-két évszázaddal fiatalabbak is lehetnek. A Birodalom 395-ös kettészakadása, illetve a Nyugatrómai Birodalom 476-os bukása természetesen nagy mértékben csökkentette a Monte Testaccio bővülésének ütemét, sőt, a VI. századra növekedése meg is állt.
A következő évszázadokban lakatlanná vált környéken ünnepélyeket és fesztiválokat tartottak itt, de a vallás is helyet kapott: húsvétkor például évszázadokon át a környező területen mutatták be Krisztus keresztrefeszítésének történetét, melynek során a domb a Golgotát helyettesítette.
1849-ben Garibaldi ide helyezett ágyúival próbálta visszaverni a francia inváziót, néhány évvel később pedig borospincéket fúrtak a domb több pontján.
A környék az 1930-as években kezdett beépülni, ekkor egy parkot hoztak itt létre, de néhány év után az elhagyatottá vált, ma pedig részben benőtte a növényzet, de egyik oldalán ma is tökéletesen kibontva látszanak a cserépdarabok, sőt, bármikor fel is sétálhatunk a csúcsára.
Fotók: Atlas Obscura, Alex, Lalupa, Wikimedia Commons, Giorgio
