Közélet

A konyhába zárta kutyáját, és hagyta éhen halni

A 27 éves jogásznő étel és víz nélkül hagyta otthon kutyáját, majd egy hétig rá sem nézett. Az ötéves kutya szörnyű kínok között pusztult el.

Az egyik jónevű bristoli ügyvédi irodánál bojtárként dolgozó brit nő a bíróság előtt elismerte, hogy hagyta éhen halni kutyáját, és bűnösnek vallotta magát az ellene felhozott állatkínzási vádakban – jelentette a brit sajtó. Katy Gammon akár fél évig tartó börtönbüntetést és húszezer fontos pénzbüntetést is kaphat a még tavaly ősszel elkövetett tettéért.

A 27 éves nő egyedüli gazdája volt az ötéves boxernek, miután szakított barátjával. A kutyát minden egyes nap a konyhába zárta, amikor reggel elment dolgozni, mert az állat összerondította a lakást, amikor szabadon mozoghatott. Ugyanezt tette tavaly augusztus végén is. A konyhába zárta a kutyát, egy kötéllel rögzítve az ajtót, hogy a kutya nehogy ki tudjon onnan szabadulni.

Gammon azonban akkor a közelben lakó anyjához költözött, és a kutyát a házában hagyta. Egy ideig még reggelente odament megetetni, de aztán kificamította a térdét, és egy hétig rá sem nézett a konyhába zárt állatra. Anyjának pedig azt hazudta, hogy volt barátja eteti az ebet. Amikor visszatért a lakáshoz, “szörnyű bűzt” érzett a levélnyíláson beszagolva. “Nem mentem be, gondoltam, hogy elpusztult” – mondta el Gammon, aki végleg elköltözött otthonról, és soha többet nem ment a lakáshoz.

A kutyát férgekkel ellepett testét végül hat héttel később fedezték fel a rendőrök, akik azután törték fel a házat, hogy a szomszédok bejelentést tettek a rendőrségen, miután nagy legyeket láttak és a bomló hús erős szagát lehetett érezni. Az állatvédelmi hatóság vizsgálata szerint a kutya halálát kiszáradás és éhezés okozta és három-hat napon át haldoklott, szörnyű kínok közt. A konyhaajtón olyan nyomokat találtak, amelyek arra utaltak, hogy az állat kétségbeesetten próbált kiszabadulni.

A nő ügyét tárgyaló bíróság áprilisban dönt büntetése nagyságáról.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik