Közélet

Még mindig hatályos az a stratégia, amivel a kormány gazdasági céllal menekülteket fogadna be

Ezt Pintér Sándor belügyminiszter mondta. Igaz, a módosítása már indokolt.

A Fidesz már bőven kormányon volt, amikor 2013-ban megszületett a Migrációs Stratégia. Erről mindenki jótékonyan megfeledkezik ma már, pedig a belügyi tárca javaslatát Orbán is aláírta.

A harmadik országból származók migrációjával kapcsolatban úgy fogalmaznak: ”nemzetgazdasági, valamint demográfiai indokokból is szükséges élénkíteni az országba gazdasági céllal, keresőtevékenység folytatásával, valamint tudásalapú migráció érdekében beutazók körét és számát”.

Tehát még két éve is úgy gondolta, gazdasági célból helyes a menekültek befogadása.

Szelényi Zsuzsanna, független, de az Együttben politizáló képviselő rá is kérdezett Pintér belügyminiszternél, hogy „Hatályban van-e még a Kormány 2013-ban elfogadott, Orbán Viktor által aláírt migrációs stratégiája?”

A tárcavezető állítja, a Migrációs Stratégia 2013 . október 5. napjától hatályos. A stratégia időtávja pedig a Menekültügyi és Migrációs Alap hét éves működési periódusához igazítva, a 2014-2020 ciklusra került megalkotásra.

A Kormány álláspontja az, hogy – tekintettel az elfogadás óta jelentősen megváltozott migrációs helyzetre – a jelenleg hatályos Migrációs Stratégia módosítása indokolt és szükséges. Amint erre sor kerül, arról Pintér szerint Szelényi is értesülni fog.

Arról pedig már most értesülhettünk, hogy elkezdődött a kormány Brüsszel és kvótaellenes plakátkampánya. A kabinet szerint elfogadhatatlan, hogy az Európai Bizottság 78 millió forintos fejenkénti büntetéssel fenyegetőzik arra az esetre, ha a tagországok nem fogadják el a kényszerbetelepítést, miközben egy magyar emberre 1 millió forint uniós támogatás jut.

Brüsszelt meg kell állítani, írják.

(parlament.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik