Közélet

Megrontás miatt is ült a vérfertőző apa

A férfinak, aki nyolc évig élt bűnös viszonyban lányával, ittas vezetés és embercsempészet miatt is meggyűlt a baja a törvénnyel.

Húsz éve megrontás miatt kattant a bilincs annak a zalai férfinak a kezén, aki évekig kapcsolatban élt saját lányával. Tettéért két és fél évet kapott, amelyet le is kellett töltenie, de elítélték két másik ügyben is: embercsempészet, valamint ittas vezetés miatt – írja a Blikk.

Húsz év elteltével az elkövető már semmiképp nem tekinthető visszaesőnek, de még a tíz évvel ezelőtti ittas vezetés sem alapozza ezt meg – magyarázta Magyar György ügyvéd, aki hozzátette: ahogy a lány, úgy a férfi is legfeljebb három évet kaphat az éveken át folyó vérfertőzésért.

Ahogy arról a Hír24 beszámolt, a férfi 2005-ben kezdett szexuális kapcsolatot saját gyermekével. Az apa akkor 38, lánya pedig 18 éves volt. A viszony nyolc évig tartott, egészen 2013 januárjáig. Az ügyészség közölte, ez idő alatt napi rendszerességgel közösültek egymással. A kapcsolatból két gyermek született: 2008 januárjában egy fiú, 2011 októberében pedig egy kislány.

A Blikk csütörtökön azt írta, a kapcsolatból született egy harmadik gyermek is, ám ő pár nap után meghalt.

A lap szerint a gyerekeket a mai napig anyjuk nevelheti. A történtek ellenére ugyanis nem törvényszerű, hogy a kicsiket elvegyék a szülőtől.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik