Közélet

Összetörték az ötödikesek szívét

Amerikai kisiskolásoktól loptak el száz fej hagymát, amit amúgy egy hajléktalan szállónak akartak felajánlani.

A Maine állambeli Waterville egyik általános iskolájának ötödik évfolyamát csak arra akarták megtanítani, hogy milyen jó az egészséges étkezés, a saját termesztésű étel, és hogy milyen fontos segíteni a nálunk nehezebb sorsú embertársainkon – ehhez képest a kegyetlen valóság adta fel nekik a leckét.

A tizenegy éves diákok a héten akarták leszüretelni a tavasszal ültetett vöröshagymákat, melyek felét egy hajléktalan szállónak ajánlották, felét pedig az iskola konyháján használtak volna fel. A feltételes mód sajnos indokolt, mivel mind a száz fej hagymát kilopták a földből.

A programot szervező tanítónő elmondása szerint az elsősorban érzelmileg jelentős kár nem szab gátat az oktatásnak – a nebulók számára az lesz a tanulság, hogy milyen fontos az együttműködés, ha a dolgok nem terv szerint haladnak. 

Lopni a gyerekeketől – igazi taplóság

Jó viccnek tűnik, ugyanakkor elég nagy genyóság: Jimmy Kimmel csinált egy összeállítást, amelyben olyan gyerekek reakcióját láthatjuk, akiknek azt mondja a mamája, hogy megette az összes Halloweenra kapott cukorkájukat. Nem szép dolog ez, mert egyfelől óriási csalódás ez a gyereknek az anyuka kapcsán, másfelől a cukorka elveszítését is sokkal intenzívebben élik meg. Mert a kicsik még sokkal erősebben kötődnek a saját dolgaikhoz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik