Közélet

Lecsapott az orosz mókusmaffia

Ughy Márton

2014. 09. 11. 06:00

Ну, погоди! - kiáltották a drogot lopó rágcsáló után a diákok.

Korábban a témában:

Az orosz Interfax hírügynökség jelentése szerint az észak-oroszországi Sziktivkarban egy mókus véletlenül rábukkant egy ágak közé dugott kis csomagra, ami annyira megtetszett neki, hogy felkapta és útnak indult vele. Mindezt a közeli iskolából észrevette három diák, akik perceken belül teljes pánikban kezdték el kergetni az állatot.

Ez annyira feltűnő volt, hogy egy arra járó idősebb férfi – mint később kiderült, egy egykori rendőr – szóvá is tette, hogy a fiatalok igazán békén hagyhatnák a szegény mókust. Aztán észrevett a rágcsáló szájában egy csomagot, ami feltűnően úgy nézett ki, mint amiben a világ azon részén a drogot terjesztik, úgyhogy beszállt a hajszába.

A mókuskartell alkalmazottja azonban hamarosan megunta a mókázást és amíg az emberek veszekedtek, egyszerűen felszívódott. “Mivel nem tudtuk elkapni, ezért sosem tudjuk, merre tart a csomag és honnan érkezett” – foglalta össze az ex-rendőr az esetet, vagyis a meglopott áldozatok lehet, hogy inkább így jártak jól.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.