Nagyvilág

Meghalt a londoni metró hangja

Phil Sayer egyet jelentett a brit tömegközlekedéssel. Hangját Londontól Birminghamig halhatták az állomásokon.

Elhunyt a londoni metró hangja, Phil Sayer, akit minden közlekedő ismerhetett, mivel ő figyelmeztetett a biztonsági előírásokra. A 62 éves Sayer csütörtökön halt meg, egy hónapja kellett abbahagynia a munkát egészsége hirtelen megrendülése miatt – írta a BBC News.

Az egykori rádióbemondóval rögzítették a földalatti több vonalának olyan figyelmeztető szövegeit, mint: “Kérem, figyeljen a résre!” és “Hagyja szabadon az ajtókat!”. De országszerte a vasútállomásokon is az ő hangján szólaltak meg a fontos közlemények.

Sayer az 1980-as években a BBC északnyugati hírműsorában és a BBC GMR adásában dolgozott bemondóként. Később feleségével, Elinor Hamiltonnal kezdett önálló vállalkozásba, hangalámondással foglalkoztak.

Sayer 2010-ben arról beszélt a Daily Telegraphban, hogy nála többször senki sem kért elnézést az Egyesült Királyságban. “Rengetegszer kértem bocsánatot, és ebben a pillanatban is egy sor dologért kérek elnézést. De mit is mondhatnék, sajnálom, valakinek ezt is meg kell tennie!” – mondta. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik