Élet-Stílus

Vadásznak a férfiakra, akik kislányokra vadásznak

Negyvenes, vékony testalkatú, ősz férfi áll egy nagy kőépület mellett sarokba szorítva. Az arcán zavar, csak lassan fogja fel, hogy mi történik körülötte. Az arcában kamera, egy fiatalabb férfi faggatja, hogy tisztában van-e azzal, hogy szexuális viszonyt kezdeményezni egy 14 éves lánnyal bűncselekménynek számít.

A férfi, David Hanson láthatóan sokkos állapotban van. Egészen másféle találkozóra indult el otthonról. Egy 14 éves lánnyal, Amandával lett volna randija. A terveiről a hátizsákja árulkodik: fogkefe és fogkrém mellett egy rakás óvszer van benne. Ő azonban egyre zavartabban ugyan, de tagadja a kamerának, hogy le akart feküdni a lánnyal.

Amanda sohasem létezett, egy Dark Justice nevű, kétfős szervezet találta ki a karakterét, hogy csaliként használják. Hanson pedig ráharapott. A férfi előtt lassan világossá válik, hogy hatalmas bajban van. Az összes Amandának küldött üzenetét lementették, és már továbbították is a rendőrségre. Hamarosan megérkeznek a járőrök, hogy letartóztassák őt. A férfi arcából kifut a vér, szédelegni kezd, majd ájultan összeesik. A felkavaró videó 2015 júliusában készült, de csak Hanson jogerős ítéletének kihirdetése után, április 4-én jelent meg a Dark Justice Youtube-csatornáján. Azóta az egész brit sajtót bejárta.

(Csevegés egy közösségi portálon.)

– Szia Amy. Newcastle-ből vagyok, Newcastle upon Tyne-ból. Te is innen, vagy Under-Lyme-ból?

– Szia, Amy vagyok, Newcastle upon Tyne-ból, 14 éves, a Byker környékéről. És te?

– Az északi részen élek. Jó ez az oldal, csak annyi itt a kamu.

– Ohh cool, de én nem vagyok kamu, mit akarsz amúgy?

– Nem mondtam, hogy kamu vagy. Semmi különös, csak lazítok.

– Szóval, mit akarsz? Használod a Whatsappot?

– Nem, a telefonomon nem fut a Whatsapp, és még nem cseréltem le. Nem vagy Facebookon?

– Nem, nem engedik, hogy facebookozzak.

– Ok. Örülök, hogy itt vagy, sok különleges ember van itt Newcastle-ből.

– Mi a számod, átküldöd? Csak mert hamarosan mennem kell innen.

A Dark Justice két, feltehetően fiatal férfit takar. Azért csak feltehetően, mert a korukat sem árulják el. Abban a műfajban, amit játszanak, veszélyes lehet az ismertség. Szexuális bűnözőkre vadásznak, közelebbről olyan férfiakra, akik az interneten csábítanának el fiatal lányokat.

A 24.hu kérdésére azt válaszolták, hogy nem volt személyes motivációjuk, amikor 2014 októberében működésbe léptek:

„neked kell annak a változásnak lenned, amit a világban látni akarsz”

– írták.

kép: Thinkstock

Első lépésben, magukat 12-14 éves lányoknak kiadva, hamis profilokat regisztrálnak különböző ismerkedős és közösségi portálokon. Aztán várnak. Egyik alapszabályuk, hogy sohasem kezdeményezek, sem a kapcsolatfelvételkor, sem a későbbiekben. Amennyire lehet, passzívan, de érdeklődve válaszolgatnak, próbálják nem bátorítani a férfiakat, sőt.

(Csevegés már SMS-ben. Az „X” az angolban csókot jelent, amibe bármi belefér a baráti puszitól a szerelmes csókolózásig.)

– Nagyon csini vagy xxxx!

– úgy tűnik, nagyon kedvelsz engem.

– Úgy is van.

– oh és a korom nem zavar?

– Nem. Nem akarsz velem találkozni? Xxx

– Tőled függ. x

– xxxxxxxxx

– ez jó sok x.

– Csak neked Bébi. Nagyon csini, szexi vagy, és szép. xxxxxx

– wow, tényleg úgy gondolod, hogy szexi vagyok? x

– Igen xxx

kép: Thinkstock
kép: Thinkstock

Hosszabb-rövidebb virtuális udvarlás után a férfiak rendszerint a lényegre térnek. Nyíltan szexuális tartalmú üzeneteket küldenek: leírják, hogyan képzelik el a lányt meztelenül, aktfotókat kérnek, esetleg képeket küldenek a saját péniszükről. Aztán kérlelni kezdik a lányt, hogy találkozzanak végre személyesen is. Ha a Dark Justice úgy érzi, a csevegésekből elég bizonyítékot gyűjtöttek, belemennek a randiba. Értesítik a rendőrséget a találka helyéről és idejéről, aztán kamerával a kézben ők is a odamennek.

– Nagyon szeretnék találkozni veled?

– Hú, tényleg? Miért?

– Nagyon tetszel nekem.

– Ó értem. Hová akarsz menni, és mit fogunk csinálni?

– xxx beszélgethetünk a városban, vagy valahol máshol xxx

– hová akarsz menni a városban?

– nyilvános hely nem lehet.

– ezt hogy érted?

– hát, nem sétálhatunk együtt, ahol emberek vannak.

– hahaha. hogyhogy? nem engednek be a városba?

– dehogynem. xxx

– haha hamarosan beszélünk. x

– ok szexi! xxxxxx

pedofil (Array)
Kép: Thinkstock

A Dark Justice munkáját sokan bírálják, önbíráskodóknak tartják őket, akik a törvények fölött állónak képzelik magukat, akik nem tartoznak felelősséggel semmilyen felettes szervnek. Ők azonban azt mondják, hogy az ország törvényei rájuk is ugyanúgy vonatkoznak, mint bárki másra: „Kívülről egyszerűnek tűnhet az, amit csinálunk, de egyáltalán nem az. Rengeteg munkánk van, ami nem látszik, mert zárt ajtók mögött végzünk, és amennyi dolgunk van az ügyeink jogi része miatt, az egyszerűen őrület”.

– Megbántottalak?

– Nem. De csak 13 vagyok.

– Igaz.

– Igen.

– gyönyörű vagy. találkozhatunk? hol vagy most?

– Persze, de miért akarsz találkozni egy 13 éves lánnyal? Amúgy itthon tévézek.

– Láthatlak a héten? annyira édes vagy?

– de miért?

– csak látni akarlak. kérhetek valamit? megtennéd, hogy miniszoknyát veszel fel és rózsaszín bugyit?

– wow tényleg ezt akarod? de miért?

– igen. mert nagyon csini vagy

– jó, rendben.

Magyarországon valószínűleg buknának

Magyarországon nem működhetne törvényesen olyan szervezet, mit a Dark Justice – tudtuk meg Magyar György ügyvédtől. Szerinte a „pedofilvadászat” nem önkéntes szolgáltatási körbe tartozik. A helyes út mindenféleképpen az, ha fedett nyomozómunkát csak a hatóság felkészült szakemberei végeznek, ahogy ezt meg is teszik, például kábítószerrel, vagy szexuális bűncselekményekkel kapcsolatos ügyekben. Emellett Magyarországon senki sem teheti közzé törvényesen feltételezett vagy potenciális bűnelkövető személyes adatait, ideértve arcát, nevét, cselekedetét és büntetését.

A magyar Büntető Törvénykönyv kicsit másképpen értelmezi a kiskorúak ellen elkövetett szexuális bűncselekményeket is. Az, hogy valaki kapcsolatba lép egy kiskorú lánnyal, cseveg vele, ajánlatot tesz neki, találkozóra hívja, még kevés. Ha valaki szexuális tartalmú képet kér és kap is ilyeneket, az lehet gyermekpornográfia, ami alapesetben 3 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető. Ha igazságügyi szakértő állapítja meg, hogy ezek az üzenetváltások veszélyesek a kiskorú testi, értelmi, erkölcsi vagy érzelmi fejlődésére, akkor a bíróság kiskorú veszélyeztetése miatt, alapesetben egytől öt évig terjedő büntetést szabhat ki – tudtuk meg Magyar Györgytől.

Newcastle-ben és vonzáskörzetében nagyjából 1,65 millióan laknak, ami valamivel több, mint Budapest népességének háromnegyede. A Dark Justice ennyi ember között, alig másfél év alatt talált negyvenhat, 22 és 60 év közötti, de jellemzően középkorú férfit, akik kislányokra gerjednek, és az interneten meg is környékezik őket. Közülük tizenkilencet ítéltek el jogerősen, sokuk ügyében folyik még a nyomozás, vagy bírósági tárgyalásra várnak. Öten döntöttek úgy, hogy mégsem mennek el a megbeszélt találkára, de mivel korábban küldött, szexuális tartalmú üzeneteik, és a randi leszervezése is bűncselekménynek minősül Angliában, a Dark Justice feljelentést tett ellenük.

A lépre ment férfiak jellemzően egy-két év körüli börtönbüntetést kapnak, és minimum tíz évre felkerülnek a szexuális bűnelkövetők hivatalos listájára. Ennél súlyosabb börtönbüntetést rendszerint akkor szab ki a bíróság, ha a nyomozás során más bűncselekményeket is a vádlottakra bizonyítanak. Például hasonló korábbi esetekre bukkannak, vagy pedofil tartalmakra találnak az otthonukban. De a 36 éves Kenneth Walker is három és fél évet kapott, miután esemény utáni fogamzásgátló tablettával érkezett egy 13 éves lánnyal megbeszélt találkozóra.

A Dark Justice tagjai szerint, mindig könnyen ment a rendőrséggel közös munka, az egyenruhások sohasem késlekedtek, amikor egy helyszínre hívták őket. Azt mondják, a tevékenységük korántsem a rendőrök munkájának kritikája. Inkább segíteni szeretnének nekik, mert tudják, hogy bár nagyszerű munkát végeznek, de a kormány, a költségvetésük csökkentésével cserbenhagyta őket.

– rémelem találkozgathatunk xxx

– hogy érted, hogy találkozgathatunk?

– mint egy pár

– wow tényleg? szabad ezt úgy, hogy csak 13 vagyok?

– hát nem muszáj elmondanod az embereknek. senkinek sem kell megtudnia. xxx

kép: Youtube
kép: Youtube

A Dark Justice mögött álló férfiak azt nyilatkozták, hogy a honlapjukon befolyó adományokból, illetve a Youtube hirdetéseiből csak annyi pénzt szednek össze, amiből igazságosztó vállalkozásuk infrastruktúráját fenntartják. Amúgy teljesen ingyen dolgoznak, és vállalják az esetleges veszélyt. Állításuk szerint, nem sokon múlt, hogy egy-két találkozójuk erőszakba torkolljon, de a rendőrök mindig időben érkeztek.

Azok, akiket ők juttatnak rács mögé, látják az arcukat, de eddig még egyikük sem fenyegetőzött. „Egy nap majd biztosan lesz valaki, aki meg akar ölni bennünket, de nem ijedünk meg olyan könnyen” – írták.

Videóikat – amik rendszeresen felbukkannak a brit és néha a nemzetközi sajtóban is – elsősorban nem pénzért, hanem figyelemfelkeltésből teszik közzé. Egyrészt a fiatal lányokat, és a szüleiket akarják figyelmeztetni a veszélyre. Másrészt a kiskorú lányokra ácsingózó férfiakkal akarják tudatni, hogy sohasem tudhatják, biztonságban vannak-e.

– megcsókolhatnálak?

– oh tényleg meg akarsz csókolni?

– igen, mindenedet végig akarom csókolni.

– tényleg?

– igen. a bugyidat is meg akarom csókolni xxxx

– hahaha tényleg? miért akarsz olyat csinálni

– nem tom haha xxx

(Az idézőjeles szövegrészletek a Dark Justice egyik csaliprofilja, és a 47 éves, kétgyermekes David Hutchinson között, 2015-ben lezajlott csevegések részletei. A férfit 2016 januárjában 12 havi börtönre ítélte a bíróság, a büntetését 12 hónapra felfüggesztették. Hutchinson ügye azonban széles körben elterjedt a brit sajtóban.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik