Gazdaság

MNB-alelnök: maguktól is átláthatók lesznek a jegybanki alapítványok

Az AB-döntés után minden adatot ki fognak szolgáltatni, amit kikérnek – ígérte Nagy Márton.

A Magyar Nemzeti Bank tiszteletben tartja az Alkotmánybíróság döntését, az általa létrehozott alapítványok minden olyan adatot ki fognak szolgáltatni, amit kikérnek – mondta Nagy Márton MNB-alelnök vasárnap a Kossuth Rádióban.

Úgy fogalmazott: az alapítványok önmaguktól is a transzparensebb működés felé fognak elmozdulni. Hozzátette ugyanakkor, hogy az alapítványok elváltak a jegybanktól, de úgy vélte, sikerülni fog megteremteni az átláthatóságot, és „pontot lehet tenni a kérdéskör végére”.

Az Alkotmánybíróság Áder János köztársasági elnök indítványára csütörtökön mondta ki, hogy alkotmányellenes a jegybank-törvény adatnyilvánosságról szóló részének módosítása. Kiemelték: a jegybank közfeladatot lát el, kizárólag közpénzzel gazdálkodik, ezért az átláthatóság és a közélet tisztasága érdekében a nyilvánosság előtt elszámolással tartozik. Továbbá csak feladataival összhangban hozhat létre gazdasági társaságot, alapítványt, így az általa nyújtott vagyoni hozzájárulás nem veszíti el közpénz jellegét.

Nagy Márton a műsorban az MKB Bank eladására is kitért, azt mondta, a tulajdonosok – a Blue Robin tőkealap, a CIG Pannónia pénztár és a Minerva Tőkealap – magas hozam reményében talpra állítja a bankot, két-három év múlva kilépnek abból azzal a szándékkal, hogy tőzsdére vigyék. (MTI)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik