Nagyvilág

Nem tárgyaltak velük, mégsem lépnek le a győri sebészek

Ultimátumot adtak a kórház vezetésének. Nem teljesítették a követeléseiket, de nem született egyhangú döntés a felmondásról.

Lejárt az ultimátum, nem kaptak fizetésemelést, mégsem mondanak fel a győri sebészek – írja a Népszabadság.

A győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórház 15 sebésze februárban helyezte ügyvédi letétbe felmondását, azzal indokolva, hogy a béremelésükről szóló tárgyalások elakadtak. Azt mondták, ha március 31-ig a felek tárgyalóasztalhoz ülnek és kompromisszumos megoldás születik, visszavonják felmondási szándékaikat.

A kórházi vezetés nem ült le velük tárgyalni, és nem is láttak a probléma megoldására irányuló erőfeszítést. Közleményükben viszont azt írták: eddig valamennyi döntésüket teljes egyetértésben hozták meg, most viszont – titkos szavazáson – tízen szavaztak a felmondás benyújtása mellett, öten ellene. Egyhangú megegyezés híján döntöttek úgy, hogy nem nyújtják be felmondásukat. Álláspontjuk viszont nem változott.

Felhívták viszont a figyelmet arra, hogy szolidárisak egymással, így ha bárkit közülük hátrányos megkülönböztetés ér a korábbi beadvány aláírásáért, vagy más koholt indokok alapján, akkor valóban mindannyian távoznak a kórházból.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik