Közélet

Soroksári gyilkosság: késsel és kalapáccsal ölhettek

A rendőrség semmiféle nyomot nem talált azon rozsdás kalapácson és törött késen, amit júliusban foglaltak le a Soroksáron, kocogás közben meggyilkolt nő férjétől.

A késen és a kalapácson hemogenetikai vizsgálatot végeztek, de nem találtak rajtuk semmit, ami a bűncselekményhez köthetné a tárgyakat – tudta meg a Blikk. A férjet a napokban ismét behívták a nyomozók, a lap információi szerint a tragikus nap időpontjait egyeztették le vele újra.

Amióta lefoglalták a kalapácsot és a kést, nem hagy nyugodni a gondolat, hogy Krisztát esetleg valamilyen eszközzel bántalmazhatták, vagy meg is szúrhatták. Különben nem értem, miért végeztek DNS- és vérvizsgálatot ezeken az eszközökön, hacsak nem erre utaló nyom merült fel a nyomozás során – mondta Kardos Lajos.

Krisztinát kocogás közben ölték meg 2013. szeptember 25-én, holttestére Soroksáron, a bozótosnál találtak rá. A holttest állítólag meztelen volt és csupa vér. Támadója bestiális módon végzett vele, összeverte és megfojtotta. A sajtóban már rengeteg lehetséges elkövető nevét lehetett olvasni: volt már szó román vendégmunkásokról, egy 18 évvel ezelőtti százhalombattai eset elkövetőjéről vagy elkövetőiről, kérdezték a hajléktalanokat. Azóta sincs eredmény.

Döglött akták

Minél tovább húzódik egy nyomozás, annál nagyobb esélye van bekerülni a döglött, felderítetlen ügyek közé. 2007-ben a rendőrségen az ilyen ügyek specialistája, Kovács Lajos ezredes arra gondolt, hogy felteszi a megoldatlan ügyeket egy helyre az internetre, hogy a netezők közül valakinek talán van valamilyen olyan információja, ami előbbre viheti a sokszor évtizedes hibernációba, kómába esett ügyeket (nekünk nem sikerült fellelni ezt az oldalt, de ha valaki tudja, hol van, linkelje be kommentben!).

A rendszerváltás előtt 1-2 ilyen eset volt évente, de a 90-es évekre 10-15-re, majd 20-30-ra emelkedett a számuk (mind gyilkossági!), így nagyjából 250 ügy története és részletei kerültek fel a netre. Az áldozatok negyede külföldi, egy jó részük homoszexuális, de volt, hogy a személyazonosságukat sem lehetett kideríteni. És persze egy részük a 90-es évek maffialeszámolásainak az áldozata. Amely gyilkosságok közül pár megoldását a 2012-es Portik-letartóztatástól remélték a szervek. Kovács szerint 400-600 gyilkos él közöttünk háborítatlanul.

Persze vannak gyilkosok, akiket több év lappangás után kapnak el – ki tudja, milyen sorsra jut a soroksári elkövető.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik