Közélet

Juhász Péter elment a róla szóló fideszes sajtótájékoztatóra

A kormánypárt és a TV2 azután ment neki az ellenzéki politikusnak, hogy Orbán Viktor és köreinek vagyonosodását feszegette.

Az újságírók közé vegyülve Juhász Péter is részt vett azon a vasárnapi sajtótájékoztatón, amelyen Hollik István KDNP-s országgyűlési képviselő jelentette be, hogy a Fidesz budapesti elnöksége hétfőn vagyonnyilatkozattételi eljárást kezdeményez az Együtt társelnökével szemben. A párt, és az Andy Vajna kormánybiztos tulajdonába került TV2 napok óta támadja Juhászt állítólagos vagyonosodásával kapcsolatban, miután az ellenzéki politikus azt firtatta, hogy Orbán Viktor valójában egy hatvanpusztai kastélybirtokon élhet.

A Fidesz szerint nem tisztázta magát

A vasárnapi sajtótájékoztatón Hollik István azt mondta: azért kezdeményeznek eljárást, mert Juhász „nem tisztázta magát, sőt egyre több kérdés merült fel vagyoni helyzetével kapcsolatban”. Juhász erre válaszolva azt mondta: szívesen áll az eljárás elé,  és azért ment el a sajtótájékoztatóra, hogy már most tisztázzon mindent, ezért arra kérte Hollikot, hogy tegye fel a kormányoldal kérdéseit.

Hollik azt kérdezte, hogy az Együtt társelnöke miként tud bérelni egy 130 négyzetméteres lakást a II. kerületben, amelynek piaci bérleti díja szerinte havonta 420-460 ezer forint között van, mondván, hogy Juhász a vagyonnyilatkozata alapján ennél kevesebb jövedelemmel rendelkezik. Rákérdezett arra is, miért nem tüntette fel Juhász a vagyonnyilatkozatban, hogy magánadományokból is rendelkezik bevétellel, és idézte Juhász egy korábbi munkatársát, aki szerint az Együtt társelnöke a Millának adott pénzeket élte fel.

„Köszönöm nekik, hogy kihúztak a szarból”

A kérdéseket követően Hollik távozni próbált a Fidesz sajtóterméből, és arra kérte Juhászt, hogy a folyosón mondja el reakcióit, de az ellenzéki politikus fellépett a pulpitusra, és ott mondta el a válaszokat.

Azt mondta: a szóban forgó lakásért havonta 200 ezer forintot fizet, a támogatásokról pedig azért nem számolt be, mert azok egyik sem lépte át az évi 150 ezer forintot, és azt is elmondta, hogy a Millában soha nem volt köze pénzfelvételhez.

Google Maps / 444
Itt lakik Juhász Péter. Google Maps / 444

Ezután köszönetet mondott a Fidesznek és a TV2-nek, hogy „multimilliomossá tették”, mert közvetítésükkel több millió forint adományt kapott. „Köszönöm nekik, hogy kihúztak a szarból” – fogalmazott, majd azt mondta: nem fog leszállni Orbán Viktor vagyonosodásáról. Vérlázítónak nevezte, hogy a Fidesz nem beszél arról, hogy “Orbán családja és a gázszerelője a magyar történelem során is ritka mennyiségű földet tudott felhalmozni, több mint ötezer hektárt”. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik