Kultúra

Rebootolják az Ágyúgolyó futam filmeket

És már az is megvan, hogy ki fogja rendezni a kultikus autóversenyes franchise-t újraindító első mozifilmet.

A Warner Bros. bejelentette, hogy megvásárolták az Ágyúgolyó futam filmek jogait és folytatás vagy remake helyett egy teljesen új szériát terveznek indítani belőlük, amelyeknek az első része a szimplán csak Cannonball (Ágyúgolyó) címet viselő produkció lesz. A stúdió időközben a leendő film forgatókönyvíróját és rendezőjét is megtalálta, aki ugyanaz a személy lesz: ő a Trópusi vihar, a Madagaszkár 2 és a Men in Black – Sötét zsaruk 3 sztoriját is jegyző Etan Cohen, aki direktorként egyelőre csupán a tavaly a mozikba került Keményítőkúra című ökörséget hozta tető alá.

Az Ágyúgolyó futam széria kultikus első része 1981-ben került a mozikba és a produkció húzóneve az a Burt Reynolds volt, aki aztán a ’84-es folytatásban is visszatért. Reynolds állítólag a Cannonball Fever munkacímű harmadik részben is benne lett volna, azonban abból a moziból végül nem lett semmi, helyette leforgatták és 1989-ben bemutatták az Ágyúgolyó futam 3. – Sebességzóna (eredetileg Speed Zone) című alkotást, immár Reynolds nélkül. A számos lökött karaktert felvonultató illegális autóversenyekről szóló trilógiában Jamie Farr volt az egyetlen színész, aki mind a három részben feltűnt.

Forrás: Coming Soon, IMDb

Ajánlott videó

Olvasói sztorik