Foci

Magyar Kupa: drámai meccsen ejtette ki a Videotont a Fradi

A hazai vereség után Felcsúton jutott be az elődöntőbe a Doll-csapat.

Szerdán kora este az utolsó negyeddöntő visszavágóra került sor a labdarúgó Magyar Kupában. A Videoton egygólos előnyről várhatta a Ferencváros elleni mérkőzést, ugyanis Feczesin góljával győzni tudtak a Groupama Arénában még február közepén.

A felcsúti Pancho Arénában rendezett összecsapást a Fradi kezdte aktívabban, mégis a fehérváriak szerezték meg a vezetést. A 21. percben egy szabadrúgás után Stopira emelkedett a legmagasabbra, és a jobb felső sarokba fejelt (1-0). Thomas Doll csapata mindent megtett az egyenlítésért, de általában az utolsó passzokba hiba csúszott. A legnagyobb lehetőség Sestak előtt adódott, de ő ziccerben Danilovic kapusba lőtt.

Fotó: Europress Fotóügynökség
Fotó: MTI

A zöld-fehérek egyenlítése a fordulás után hamar összejött. A szünetben beálló Böde lefordult Juhászról, majd a rövid sarokba lőtt (1-1). A gól azt jelentette, ha még egy gólt tud szerezni – és persze nem kap – a bajnokság listavezetője, akkor bejut az elődöntőbe.

A hajrában nagyon nyomott a Fradi, de igazán nagy helyzetet nem tudott kialakítani. Egészen a 82. percig, amikor egy beadás Stopira kezére pattant, a megítélt büntetőt pedig Lamah váltotta gólra, de még hogy… A csereként beállt kapus, Kovácsik érezte az irányt, a kapufáról kijövő labda a hátáról pattant a kapuba (1-2).

Az utolsó percekben elszabadultak az indulatok, előbb a lecserélt Pátkai kapott pirosat, majd egy kakaskodás után a hazaiktól Suljicot, a vendégektől Trinkset állította ki Kassai. Az FTC az utolsó gárda aki bejutott a legjobb négy közé az Újpest, a Békéscsaba és a Debrecen után.

Eredmény – Magyar Kupa, negyeddöntő, visszavágó

Videoton – Ferencváros 1-2 (1-0)
Gólszerző: Stopira (21.) ill. Böde (52.), Kovácsik (82. – öngól)
Kiállítva: Pátkai (83.), Suljic (84.) ill. Trinks (84.)
Továbbjutott: a Ferencváros, 2-2-vel idegenben szerzett több góllal

Ajánlott videó

Olvasói sztorik