Szórakozás a világ egy fura hely

Húsz évig gyűjtötte a kihullott haját, mellényt kötött belőle

A Románia északkeleti részén fekvő Stauceniben élő Ortansa Pascariu negyven évesen döntött a tradíció követése mellett, hiszen a fésülés hatására kihullott hajszálak megőrzésével a hiedelem szerint fenntartható a szépség és a szerencse.

Ladi-jacket

Így hát a nő gyűjtésbe kezdett:

“Hatvan éves koromra összegyűlt egy kilónyi, épp annyi, amennyire egy mellényhez volt szükségem.”

Ortansa elárulta, hogy egész életében hosszú, derékig érő haja volt, így az összegyűjtött szálak is egytől egyig jó állapotúak és hosszúak voltak – éppen tökéletesek arra, hogy kössenek velük.

human-hair-vest-600x900

A nagy mű végül egyetlen hét alatt készült el, de a nő nem igazán viselte. Öt évvel később a helyi néprajzi múzeumnak ajándékozta, ahol azóta is a kiállítás részét képezi.

A férje is büszke az egyedi munkára:

Megérintve a mellényt, úgy tűnik, mintha valamilyen puha gyapjúból lenne. Nagyon büszke vagyok arra, amit véghezvitt. Elég bonyolult munka. És a mellény emellett még szép is.

Nem ez persze az első eset, mikor valaki hajból készít ruhát – 2010-ben egy vietnami fodrász, Im Do egymillió méternyi emberi hajból sokkal merészebb ruhát és kalapot is készített már:

hair-costume2
hair-costume10

Ajánlott videó

Olvasói sztorik