Foci

Hivatalos: a fiatal magyar csatár is Lengyelországba igazolt

Mervó Bence (Array)
Mervó Bence (Array)

A lengyel labdarúgó-bajnokságban szereplő Slask Wroclaw csapatába igazolt Mervó Bence, a tavalyi, új-zélandi U20-as világbajnokság társ-gólkirálya. A lengyel klub honlapján megjelent közlemény szerint a 20 éves csatár csütörtökön esett át az orvosi vizsgálatokon, a klubváltás azonban – a CMG menedzseriroda bejelentésével – csak szombaton vált biztossá.

Mervó egyelőre a tavaszi szezon végéig, kölcsönszerződéssel került a lengyelekhez.

Az utánpótlás-válogatott futballista a Győri ETO FC akadémiáján nevelkedett, majd előbb az MTK, aztán az FC Sion keretéhez tartozott, de felnőtt bajnoki mérkőzésen a kék-fehéreknél és a svájciaknál sem lépett pályára.

A góllövőlistát vezető Nikolics Nemanja, valamint Lovrencsics Gergő, Kádár Tamás, Guzmics Richárd, Gyurcsó Ádám és Gosztonyi András után Mervó a lengyel élvonal hetedik magyar légiósa, ráadásul egy honfitársa is van a csapatban, hiszen Gosztonyi is a Slask Wroclawot erősíti.

Lengyelországban hétfőig van lehetőség az átigazolásra, ezért jöhetett létre a klubváltás.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik