Közélet

Rendőr fia késelt a kanadai házibuliban – sok a halott

Egyetemisták buliztak Calgaryban, amikor egyelőre érthetetlen okokból öt fiatalt halálra szúrt egy huszonéves. A támadónak fegyvere is volt.

A gyanúsított a kanadai CTV és a CBC egybehangzó értesülése szerint egy helyi rendőr 23 éves fia, Matt de Grood. A rendőrség szerint az albertai székvárosban nem találkoztak még ilyen borzalmas bűncselekménnyel.

Három fiatalember a helyszínen, két társuk – egy férfi és egy nő – pedig a kórházba szállításuk közben vesztette életét. Az áldozatok 22-27 évesek voltak. A támadás indítéka egyelőre ismeretlen.

A gyanúsított egyenként támadta meg áldozatait, és mindegyikkel több késszúrással végzett.

A téli szemeszter vége alkalmából szervezett partin, amelyet a Calgary Egyetem közelében, egy bérelt házban tartottak, mintegy húszan vettek részt. A szomszédok szerint a diákok söröztek a tűz körül, a politikáról és a tőzsdéről beszélgettek, majd este 9 után bementek a házba és a késelésig semmilyen rendbontás nem történt.

Fegyvert is vitt magával

A támadó, aki maga is diák volt, egy élelmiszerbolti munkahelyéről érkezett a buliba, ahová fegyvert is vitt magával. Mégis úgy döntött, hogy inkább egy olyan késsel támad az áldozataira, amelyet a helyszínen talált.

Semmilyen jel nem utal arra, hogy a büntetlen előéletű De Grood alkohol vagy más tudatmódosító szerek hatása alatt állt volna.

Az elkövetéssel vádolt diákot 40 perccel a gyilkosságok után kutyás rendőrök fogták el. A kutyák harapásai miatt kórházba kellett szállítani.

Hogy védekezzünk késes támadás ellen?

Egy tudás, amire remélhetőleg soha nem lesz szüksége senkinek, és nyilván nem is olyan egyszerű őket megtanulni, de hátha emiatt menekül meg valaki (angolul van, de a szemléltetés egyértelmű):

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik