Foci

Mourinhóra cserélheti Benítezt a Real Madrid

Az igazat megvallva még nem nagyon találkoztunk olyannal, hogy egy focicsapat 10-2-re nyer, utána pár nappal pedig a komplett sajtó az edző lehetséges lecseréléséről ír. Jelen esetben azonban a Real Madridról van szó, amellyel természetesen kiemelten foglalkozik a média.

Több spanyol lap és rádió is arról számolt be, hogy szerdán meneszthetik az együttes éléről Rafa Benítezt, akinek nincs respektje az öltözőn belül. A spanyol szakember nem beszél Iscóval, de James Rodriguezzel sem éppen baráti a kapcsolata.

Az együttes legnagyobb sztárja, Cristiano Ronaldo pedig állítólag azzal fenyegetőzött a Rayo hétvégi kiütése után, hogy ha minden így marad, akkor elhagyja a csapatot.

A spanyol sajtó már meg is találta Benítez utódját, egybehangzó értesülések szerint José Mourinho lehet a befutó. A portugál trénert múlt csütörtökön menesztette a Chelsea, ám mint mondtam, nem akar pihenőre vonulni, várja az új kihívásokat.

Volt olyan spanyol lap, amely szerint már szerdán (ma) bekövetkezhet a váltás, de az As angol kiadása is azt pedzegeti, a december 30-i, Real Sociedad elleni bajnokin vélhetően már nem Benítez ül majd a Real kispadján.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik