Foci

Kinevezték a Chelsea új menedzserét

Guus Hiddink veszi át a londoni klub irányítását a szezon végéig - jelentette be hivatalos honlapján a Chelsea két nappal Mourinho menesztését követően.

A holland szakember egy ízben már irányította a Kékeket, 2009-ben pedig FA-kupát is nyert a csapattal.

A klub közleményében azt írja, Roman Abramovics és a vezetőség hisz benne, hogy Hiddink a legtöbbet ki tudja majd hozni a játékosokból.

Örülök a visszatérésnek a Stamford Bridge-re. A Chelsea a világ egyik legnagyobb klubja, a jelenlegi eredményei viszont nem ezt igazolják. Ugyanakkor bízom benne, hogy fel tudunk állni a padlóról

– nyilatkozott a tréner.

A mai, Sunderland elleni bajnoki meccsen még Steve Holland ül majd a kispadon. Hiddink segítője Eddie Newton lesz majd.

Sajtóhírek szerint Hiddink szerződtetése ezúttal is csak átmeneti megoldás, mert jövő nyáron állítólag az Atlético Madrid vezetőedzője, Diego Simeone ül le a kispadra. A Chelsea orosz tulajdonosa, Roman Abramovics a Daily Mail című újság információja szerint 20 millió eurót (6,3 milliárd forint) is hajlandó fizetni a spanyoloknak, hogy engedjék el az argentin trénert – írja az MTI.

Hiddink többek között a PSV Eindhoven, a Fenerbahce, a Valencia, a Real Madrid és az orosz Anzsi Mahacskala együttesénél dolgozott, illetve a dél-koreai, az ausztrál, az orosz és a török válogatottat is irányította.

Legutóbb a holland válogatott szövetségi kapitányaként tevékenykedett, de a gyenge Európa-bajnoki selejtezős szereplés miatt idén nyáron távozott.

 

 

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik