Foci

José Mourinhót kirúgta a Chelsea

Futó Csaba
Futó Csaba

2015. 12. 17. 15:50

Korábban a témában:

A címvédő londoni labdarúgócsapat borzalmasan kezdte a szezont a Premier League-ben, mindössze egy pontra vannak a kiesőzónától. Az 52 éves José Mourinho és a játékosok kapcsolata megromlott az utóbbi időben, a hétfői, Leicester City elleni vereség után a portugál szakember kerek-perec kijelentette: focistái elárulták.

Sejthető volt, hogy lesznek következményei a legutóbbi kirohanásnak, a BBC pedig csütörtökön délután hozta le a hírt: a Chelsea kirúgta José Mourinhót. Hét hónappal azután, hogy bajnoki címig jutott az együttessel.

Nem sokkal később a klub hivatalosan is megerősítette a hírt a honlapján megjelent közleményben. Ebben azt írják, a felek közös megegyezéssel döntöttek a szakítás mellett. AChelsea veeztősége mindent köszön Mourinhónak, de mindkét fél úgy látja: az eredmények jócskán elmaradnak a várttól, így mindenkinek jobb, hogy ha a portugál távozik a csapattól.


Jól döntött a Chelsea?

Már hónapok óta téma volt Mourinho menesztése. Akkor arról írtunk, hogy Roman Abramovicsnak mélyen a zsebébe kell nyúlnia, ha kirúgja, mivel a tréner a nyáron hosszabbította meg a szerződését négy évvel. Az éves fizetése 10 millió font, és mivel csak fél szezont ment le az új kontraktusából, így akár 37,5 millió font is lehet a lelépti díja, ami 16 milliárd forintnak felel meg.

Sokak szerint így fogadta Mourinho a hírt:

A lehetséges utódok között emlegetik a Bayern Münchent a nyáron elhagyó Pep Guardiolát, Guus Hiddinket, a Liverpooltól a szezon közben elküldött Brendan Rodgerst és Juande Ramost, akinek nevét már szerdán bedobta a köztudatba az angol sajtó. És sokan fel is kapták rá a fejüket, hogy vajon miért pont őt nézte ki magának a klubvezetés.

José Mourinho első körben 2004-től 2007-ig irányította a Chelsea-t, akkor két bajnoki címet, egy FA-kupát, két Ligakupát és egy angol Szuperkupát nyert az együttessel. A rossz szereplés miatt aztán elküldte őt Roman Abramovics tulajdonos, megjárta az Inter és a Real Madrid együtteseit, mielőtt 2013 nyarán visszatért volna. Az előző idényben bajnok és Ligakupa-győztes volt a Chelsea-vel.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.