Belföld

Balla Irma-gyilkosság – Depresszióba zuhant a gyanúsított

Elfordult a családja a Balla-gyilkossággal gyanúsított D. Lajostól – írja a Blikk. Amióta kiderült, hogy mégis ő ölte meg a fideszes képviselőnőt, szerettei egyáltalán nem látogatják, ettől a férfi teljesen magába fordult és depresszióssá vált. A lap szerint miután meggyanúsították, magánzárkába is került, mert attól tartottak, hogy öngyilkos lesz.

Úgy tudják, a börtön vezetősége mindent megpróbált, hogy enyhítsen a férfi magányán. Nemrégiben még körszállítással levitték Debrecenbe, hogy a rokonai be tudjanak hozzá menni beszélőre. Azonban hiába hívták őket, nem voltak kíváncsiak hozzátartozójukra. Pedig korábban, amikor még az áldozat fiát gyanúsították az ügyben, édesanyja és családjának több tagja is alibit igazolt neki, bár ezt az új eljárásban visszavonták.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a képviselőnőt 2007-ben, húsvétkor ölték meg debreceni lakásában. Testét 21 rendbeli erőbehatás érte, a halál oka arckoponya- és nyaksérülésekre vezethető vissza.

Fiát egy évvel ezután letartóztatták, az első fokon eljáró Hajdú-Bihar Megyei Bíróság különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt tizenkét év, fegyházban letöltendő szabadságvesztésre ítélte. Időközben jelentkezett egy segédmunkás, aki beismerte a gyilkosságot, de ő később visszavonta a vallomását. Az ügy másodfokon a Debreceni Ítélőtáblára került. A táblabíróság új eljárás lefolytatását rendelte el, arra hivatkozva, hogy “nem sikerült teljes körű bizonyítási eljárást lefolytatni, az ügy részbeni felderítetlensége miatt”, és elrendelte a férfi előzetes letartóztatásának azonnali megszüntetését is. A megismételt elsőfokú eljárásban a Debreceni Törvényszék bizonyítottság hiányában hozta meg felmentő ítéletét.

A vádlott és védője fellebbezést jelentett be, azt akarták, ne bizonyítottság, hanem bűncselekmény hiányában mondják ki a felmentő ítéletet. Az ügyész ezzel szemben a bűnösség megállapítását kérte, így került az ügy újra a Debreceni Ítélőtáblára. Végül 2013 szeptemberében megszületett a jogerős döntés: Balla Irma fiát felmentették, ám ezúttal is bizonyítottság hiányában.

Mint kiderült, a vérrel borított takarót, amelyen az áldozat feküdt, nem vizsgálta senki. Teljes felületének DNS-vizsgálata több mint százmillió forintot emésztett volna fel. Végül egy újszerű módszerrel megtalálták rajta a jelenlegi gyanúsított DNS-nyomait.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik