Hogy tartod magad számon? Magyarország leghíresebb, netán leghírhedtebb bankrablója? Macsó fenegyerek? Bűnöző? Jó útra tért bűnöző? Hős? Áldozat? Vagy?
Azt hittem, minden kérdésre fel vagyok készülve. Ez megfogott. Ki vagyok én? Még mindig keresem az utam. Próbálok jobb emberré válni.
Nem vagy még jó?
Vannak még vadhajtások, amiket nyirbálni kell. De a legnagyobb váltáson túl vagyok. Az akkor történt, amikor elfogadtam önmagam. Ugye nagyon sokáig harcoltam a rendszerrel, másban kerestem a hibát. Ez a legegyszerűbb, a felelősséget áttolni. De ez önbecsapás. Egy csomó könyv és önkritika adta meg a lelki egyensúlyom.
Ez a börtönben volt? Volt időd ott.
Volt. 13 év. Olimpiában számoltam.
Azt mondtad egyszer, hogy gyerekkorodban a könyvek voltak a legjobb barátaid. Miért nem az utcabeli srácok?
Magányos farkas voltam. Senkiben nem bíztam. Már gyerekkorban is úgymond eladtak egy tál lencséért.
Konkrétan?
8-9 éves lehettem, amikor megittuk a misebort és megettük az ostyát, mert éhesek voltunk. Győző cimborám az első plébánosi hangemelésnél kiköhögte, hogy Attika vezényelte ezt az egészet.
Azt szoktam mondani, hogy a barátság az óvodában kezdődik meg a lövészárokban. Azért most már elmondhatom egy-két emberről, hogy tényleg a barátom.
A lövészárokból?
Igen. Amikor megy a szekér, akkor sok a haszonleső meg az érdekember. Aki a bajban is melletted van, azok az igazi barátok.
Úgy hangzik, mintha te mindig áldozat lettél volna. Te sosem dobtál fel senkit?
Ezt nem mondom. Gyerekként ez egy kölcsönös történet volt. Bár abból is volt bajom, ha köptem. Sosem felejtem el. Egy srácot megvertem, ő lehívta az apját, aki lefogott, a fia meg párszor hasba bokszolt. Ezt elmondtam apámnak, azt hittem segít, de akkora pofont kaptam, hogy a fal adta a másikat. Az árulkodás miatt. Azt mondta, ezt nekem kell megoldani.
A könyvben azt írod, lányok, asszonyok irányították a lépéseidet. A tiedet vagy a regény főhőséét?
Ez abszolút én vagyok. Pozitív és negatív értelemben is meghatározták a nők az életemet. Az elcsúszásomban is nagy szerepük volt. Az anyámnak, aki másfél évesen lelépett és így nem volt egy minta, egy család mögöttem. Maradt nekem egy apa, egy hiteltelen ember, aki veréssel akart nevelni. Anyámmal mindig viharos volt a kapcsolatunk. Volt, hogy mentem láthatásra és nem engedett be, mert pasi volt nála. 10 férje volt. Egyszer kértem tőle zsebpénzt edzőtáborba, azt mondta, nincs. Úgy berágtam rá, hogy elloptam a teljes fizetését. Már több mint 10 éve nem beszélt apámmal, de akkor felhívta. Persze verés lett a vége. Anyám egy szekta részévé vált, mindegy is mi az. Az esküvőmre most a vallása miatt nem jött el, pedig direkt miatta nem mentünk templomba. Ez volt az utolsó dobása. Teljesen töröltem az életemből.
Van a könyvben egy szeretett nő, aki – idézem: elhalmozott mindennel, zsíros kenyérrel, almával, simogatással, „jóéjtpuszival”.
Ő a nagyi. Ha nem hal meg korán, akkor az életem biztosan más irányba megy. Kilencéves voltam, amikor elvesztettem. Utána mindenki nevelt, vagyis senki nem nevelt. Javítóintézetbe kerültem.
Miért? Mit csináltál?
Zenész akartam lenni, és egy cimborámmal loptunk egy zenekartól, hogy azokat eladva majd veszünk magunknak hangszereket. De a fagyi visszanyalt. Annak árulta a srác a cuccokat, akitől elloptuk. Addigra már sok rendőrségi ügyem volt, ekkor már úgy gondolta a bíróság, jobb, ha bezárnak. Az maga volt a pokol. Hatszáz román között magyarként. Ráadásul egy kukkot nem értettem. Persze ez az én szegénységi bizonyítványom, hisz illik beszélni annak az országnak a nyelvét, amelyben élsz. Ott csak erőszakkal lehetett érvényesülni. 14 évesen kerültem be két évre. Ekkor a szocializmus dübörgött. Alakzatban masíroztunk, futólépésben szedtük a kukoricát és énekeltük a Ceaușescut magasztaló tirádákat. A javító után még két év munkaszolgálat is következett, lapáttal építettem a szocializmust. Nagyon kemény időszak volt, de ez nyilván az előéletemnek köszönhető.
Szóval te nem Magyarországon váltál bűnözővé. Még Erdélyben, elég korán kezdted.
Általános suliban én voltam a beszerző az osztályban, mondták, kinek, mire van szüksége és én mentem a boltba nagy táskával, pénz nélkül csokiért, piáért. Soha nem féltem. Jól futottam és megvolt a szükséges nyugalmam.
Mi volt ebben neked az érdek?
Hogy elismertek. Ha meg apám küldött sörért, abból extra is volt, mert loptam a piát, a pénzt meg eltettem, amit adott. Azért azt is tudni kell, hogy nagyjából az utca nevelt, magamnak kellett megteremteni, amire szükségem volt. Mindezt Románia legszomorúbb korszakában, amikor tikettre vettünk kenyeret, húst csak a csókos elvtársak láttak.
Senki nem tudott megállítani?
Veréssel próbálkoztak, de az csak dacosabbá, még vadabbá tett. Apám mindig ripityára vert, de a legnagyobb pofont a nagybátyámtól kaptam. Akkorát, hogy a cukorka összetört a számban, azt hittem, a fogaim hullottak darabokra. Tőle is pénzt loptam. Nagyi halála után gyakorlatilag kleptomániás lettem.
Hogy fajult ez rablásig, sőt rablássorozatig?
Itt is nőé a főszerep. Voltak adósságaim is, de a fő motiváció az volt, hogy az akkori barátnőm jó módú családjának bizonyítsak. Kérdezték a szülők, milyen perspektívát tudok a lányuknak nyújtani. Meg kellett nézni az értelmező szótárban, mi a kérdés. A diplomás lányhoz kevés voltam, amolyan bugris székely, de anyagilag azért nem álltam nagyon rosszul, mert bőröket csempésztem Romániából, csak amikor letartóztatták a vámparancsnokot, akivel kapcsolatban voltam, kiesett az a bevétel. Túlságosan magabiztos voltam, hogy olvasmányaim alapján simán kipakolok egy kis postát, hiszen már tízévesen tudtam a nagy New York-i maffiacsaládnak oda-vissza a felmenőit, kilencévesen tudtam, ki Ronnie Biggs, a nagy vonatrablás kitervelője. Piszok sokat olvastam. Az árnyékos oldal jobban érdekelt, mint a mese, de persze megvolt Benedek Elek meg az összes Cooper-könyv.
Mi a legmeghatározóbb könyv az életedben?
Minden életszakaszban más, de például Quo vadis Sienkiewicztől többször előkerült a börtönben is. Bármit is olvastam, mindig volt üzenete számomra.
Te miért írtál könyvet?
Ez leginkább egy szelep, ki akartam írni magamból sok rossz élményt, sérelmeimet. És akartam valami szórakoztatót is alkotni. Persze ez egy olyan műfaj, ahol nevén kell nevezni a dolgokat. Nem véletlenül van rajta 18-as karika. Ez nem egy szépirodalmi mű.
Valóban. A regény főhőse egy meglehetősen nyers, elég mocskos szájú macsó. Ez fikció vagy te vagy?
Is-is. Volt egy ilyen énem is, mert nem bíztam a nőkben, és mivel ők is használtak, én is használtam őket. Nem tudtam felnézni rájuk. Meg tudtam azt is, hogy egyszer úgyis elkapnak, nem akartam komoly érzelmekbe bonyolódni, még ha találkoztam is jólelkű lányokkal, nem akartam a jövendőbeli gyerekeimet a börtönből nevelni, inkább tudatosan felszínes kapcsolatokat tartottam.
Nagyon magabiztos vagy. A könyv szerint mindenképp. Azt írod: ellenállhatatlan férfi vagyok.
Persze, mert volt pénzem. A nőknél nagyon fontos az automata fíling. Tisztelet a kivételnek, de – főleg a 90-es években – az egzisztencia volt a legfontosabb. Szóval nem azért voltam sármos, mert jóképű voltam, hanem mert jó autókkal jártam, a világ bármely pontjára utazhattam.
Igaz, hogy 470 ezer forintot adtál egyetlen szexért?
Igen, ráadásul a 90-es években ez rengeteg pénz volt. De ez az én balgaságom, nyomorúságom. A mai fejemmel ez egy piszok gáz történet, de ennek is megvan a tanulsága. Mindenkit meg lehet kapni, csak kérdés, hogy mennyiért.
Összességében mennyi a valóság és mennyi a fantázia a regényedben?
Fele-fele.
Miért van szükség fikcióra?
Túlságosan száraz lenne, illetve nem akartam dokumentumjellegű könyvet.
Miért nem kezdtél új életet külföldön?
Egyrészt jövő áprilisig nem hagyhatom el az országot. Ez az én hazám, én magyar embernek tartom magam. Bárhova mennék, másod-harmadrendű ember lehetnék ott. Én erre fokozottan érzékeny vagyok, mert én ugye itt is sokáig büdös román, ott meg bozgor (hazátlan) voltam.
Mikor és hogy jöttél te Magyarországra?
88-ban vonat alatt, a kerekek közt szöktem Budapestre, nem volt veszélytelen. Három nap múlva volt munkám az ampullagyárban. Béreltek is nekem egy lakást. Amikor a kivilágított Budapestet néztem magyar sörrel a kezemben, az nekem olyan volt, mint Amerika, Románia után. Tulajdonképpen nekem a Kőbányai világos volt a szabadság.
Mégsem élvezted tisztán ezt a boldogságot?
De, sokáig igen. De nem is ültem a babérjaimon. Egyszerre három helyen dolgoztam. Amikor házmester voltam, terepjáróval jártam, a lakóknak furcsa is volt, egyszer egy fószer bekérdezett és mondtam, ha haza akar érni este, ne ugráljon, de a régi rendszer kiszolgálójaként tudta, hogy aki túl sokat tud, az nem biztos, hogy sokáig él.
A bankrablások óta félnek tőled?
Miután kijöttem a börtönből és kimentem a kerámiáimat árulni, a piacosok összesúgtak egymás közt, hogy mindenki vigyázzon a pénztárcájára. A vásárban ma sem nagyon örülnek az árusok, ha a szomszédjuk vagyok, de csak attól félnek, hogy elvonom a figyelmet róluk. Körülöttem sokszor tömeg van, néznek mint egy arapapagájt, a többiek meg háttérbe szorulnak.
Azért a bűnözői múltból mégiscsak profitáltál. Keramikusként, íróként is.
Ez azért egy költői túlzás, mert én megfizettem a bűneimért. És én most rengeteget dolgozom. Ezzel a múlttal nekem legalább dupla annyit kell az asztalra tenni, mint egy átlagembernek.
Imádod még a whiskyt?
Persze. Hagyománytisztelő vagyok.
Ez azt is jelenti, hogy nem akarod levetkőzni magadról a beceneved?
Ez egy stigma. Nem tudom letagadni a múltam. Félreértés ne essék, nem vagyok rá büszke. Nem úgy élem meg, hogy hú de nagy császár vagyok. Nem. Én egy lúzer vagyok. De az én életem egyfajta tanulság, hogy minden mélységből fel lehet állni. Ha ezt meg tudom csinálni, akkor pozitív példa lehetek. Most még nem, de 10 év múlva – remélem – egy minta lehetek.
