Nagyvilág

Pokoli fontos népszavazás kezdődött messze délen

1901-es gyarmati zászlót örököltek, a kormány pedig bedobta a politikai gumicsontot: zászlót kéne változtatni. Az új-zélandiak mostantól népszavazhatnak, bár bőven benne van a pakliban, hogy a végén csak megtartják a brit jellegű lobogót.

Nagyon fontos népszavazást tart ma Új-Zéland. Az óceániai nemzet arról szavaz, hogy ha esetleg lecserélné a régi zászlaját (amin még a gyarmati időkből megmaradt brit lobogó, a Union Jack is rajta van), akkor a hosszas procedúrával kiválasztott öt zászlódizájn közül melyik legyen a befutó.

A Guardian cikke szerint pénteken megkezdődött a voksolás országszerte: postai úton is lehet szavazni, december 11-ig kell leadni a voksokat. 2016 márciusában jön a második, igazán fontos kör: ekkor a mostani, brites jellegű zászlóval engedik össze az öt dizájnból győztesként kikerülőt.

John Key kormányfő úgy indult neki a harmadik kormányzati ciklusának, hogy ezt a zászlókérdést rendezi. Key álláspontja az, hogy a mostani zászló anakronizmus és olyan minta kell, “amiről sikít, hogy az új-zélandi”. Persze az is zavaró, hogy a lobogó nagyon hasonlít az ausztrál zászlóra, sokan össze is keverik a kettőt.

Az egész zászlóválasztás egy online körrel kezdődött, amikor mindenki beküldhette a javaslatait. Minták ezrei érkeztek, sok volt nagyon gagyi, Painttel készített mű, de akadtak elég profi minták is. Végül ezek közül leszalámiztak 40-et, egy bizottság választotta ki őket. Ezután ezt a listát is negyedelték, így alakult (volna) ki a végső négy dizájn.

Azonban akkora népi nyomás volt a bizottságon, hogy az úgynevezett Vörös Csúcs becenevű dizájnt is hozzácsapták a listához, miután tízezrek írtak alá egy petíciót. A közvélemény-kutatásokban amúgy a vörös-kék alapon heverő páfrányág vezet, de ami érdekesebb, hogy más felmérések szerint a régi, 1901-es dizájn megtartását 65 százalék támogatja. Key így belefuthat a gumicsontjával egy fölöslegesen nagy költekezésbe.

Íme a lista, ezekről a mintákról szavazhatnak a helyiek december 11-ig:

Ezüst páfrány (vörös, fehér és kék), Kyle Lockwood dizájnja. Forrás: Govt.nz
Ezüst páfrány (vörös, fehér és kék), Kyle Lockwood dizájnja. Forrás: Govt.nz

 

Ezüst páfrány (fekte, fehér és kék), Kyle Lockwood dizájnja. Forrás: Govt.nz
Ezüst páfrány (fekte, fehér és kék), Kyle Lockwood dizájnja. Forrás: Govt.nz

 

Vörös csúcs, Aaron Dustin dizájnja. Forrás: Govt.nz
Vörös csúcs, Aaron Dustin dizájnja. Forrás: Govt.nz

 

Koru, Andrew Fyfe dizájnja. Forrás: Govt.nz
Koru, Andrew Fyfe dizájnja. Forrás: Govt.nz

 

Ezüst páfrány (fekete és fehér), Alodi Kanter dizájnja. Forrás: Govt.nz
Ezüst páfrány (fekete és fehér), Alodi Kanter dizájnja. Forrás: Govt.nz

Ajánlott videó

Olvasói sztorik