Orbán több laphoz is helyreigazítási kérelmet nyújtott be egy lapszemle miatt.
Az elmúlt két évben nyolc kötete jelent meg Nádasdy Ádámnak, a két legújabbat pedig a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon fogják bemutatni. Híresen jó humoráról, Petri Györgyről, az angol nyelvről, valamint arról is mesél, miért szereti, ha külön biztatják arra, hogy lírát írjon. Buksó Nyáry Krisztiánnal.
A Tisza Párt elnöke Orbán Viktorhoz fordult.
Magyar a köztévé épülete helyett a Rómain találkozna Orbán Viktor politikai igazgatójával.
A Hajós-uszoda is kritikus helyzetben van az árvíz miatt.
Szökés, a bűnismétlés veszélye, valamint a tanúk esetleges megfélemlítése miatt.
A tervezet még változhat, és jogilag egyébként sem lesz kötelező érvényű.
Hatalmas a veszteségük, 200 ember kerülhet utcára.
Már ki is nevezte a vezetőjét, a hibrid háború szakértőjét.
Nem először került csődközelbe a cég.
Hornyák Zsolt, a Puskás Akadémia vezetőedzője egy nyilatkozatában úgy fogalmazott, hogy csapata célja ugyan a dobogó, ő azonban meg akarja nyerni a bajnokságot. Mekkora ennek a realitása?
Kok Annamária azt tapasztalja, rengetegen próbálnak segíteni a pórul járt fecskéknek.
- 15:06 Nádasdy Ádám: A kultúra megőrzése maga a kultúra
- 15:01 A magyarok még nem használhatják az iOS 18 egyik fontos újdonságát
- 15:00 Egy másik showműsorban szerzett tapasztalatai miatt mondott nemet évekig a Dancing with the Starsra Kucsera Gábor
- 14:50 Letartóztatták a férfit, aki úgy földhöz vágta öt hónapos gyerekét, hogy az belehalt a sérüléseibe
- 14:45 Olimpiai és világbajnokok töltötték a homokzsákokat a Margitszigeten
- 14:40 Bajban a patinás magyar gyár, nem utalják a fizetéseket
- 14:39 Újabb híres sorozatgyilkost mutat be a Netflix, ezúttal Charlie Hunnam bújik a bőrébe
- 14:26 Gyilkosság: megöltek egy nagykanizsai nőt
- 14:15 A magyarok is megkapják az Apple Watch fontos újítását
- 14:14 Orbán az árvízről: Úgy látom, meg tudjuk oldani
- 14:10 PSG Ogli a Dancing with the Starsról: Valamit le kellett tenni az asztalra, hogy ide eljussak
- 13:58 222 milliárd forintos nyereség az MVM-nél, fél év alatt
- 13:56 „Soha ilyen pozitívan még nem csalódtam az emberekben” – 300 fecskét fogadott be bőnyi otthonába egy madármentő
- 13:47 Másodfokon is pert nyert az Economix Orbán Viktor ellen
- 13:42 Megvan, ki lehet Németország következő kancellárja
- 09:02 Veszprémből erősíthet a szegedi kézicsapat
- 10:19 Dávid Ferenc: Sokat veszítettek a nyugdíjasok, nem szerencsés, ami a nyugdíjakkal történik
- 11:03 Korlátlan netet ad 5 napra a Yettel az árvíz miatt
- 06:30 Attól tartottak, hogy csúfolni fogják a kisfiút, ezért a bíróság megtiltotta, hogy történelmi nevet kapjon
- 06:32 Boris elvonul, fordulat az időjárásban
- 10:53 Nánási Pál a gyerekei szerepeltetéséről: Ez egy emberkísérlet
- 08:54 „Már be vannak készítve a kenuk” – Varga Viktor felkészült a dunai árvízre
- 06:57 Fort Boyard: Németh Kristóf színészi játéka a Barátok köztöt idézte fel Istenes Bencében
- 13:17 Papp Máté Bence a DWTS-ról: Szeretném a latin közösségnek bebizonyítani, hogy néptáncosként is helyt tudok állni ebben a versenyben
- 21:32 Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Szégyenletes, hogy az ellenzék Facebook-vitéze a Magyar Honvédség ellen hergel
Baleset / Bűnügy
Sport24
Beragadt a Nemzetek Ligája-rajtnál a magyar labdarúgó-válogatott, amely Németországban ötgólos vereséget szenvedett, majd a Puskás Arénában 0-0-s döntetlent játszott a bosnyákokkal. Marco Rossi ugyan támadásban és védekezésben is változtatni tudott, ám a jó helyzetkihasználás hiányzott a győzelemhez.
Kijózanító pofonnal indult a Nemzetek Ligája, a magyar labdarúgó-válogatott ugyanis ötgólos vereséget szenvedett Németországban. Van jövője a Marco Rossi által megálmodott új taktikának? A temérdek elköltött pénz dacára miért nem gyarapodik tehetségekkel a magyar futball? Horváth Csenger volt ezúttal a Ziccer vendége.
Videó
Sevillában ma már fő szempont a várostervezésben, hogy hogyan tudják a közterületeket hűteni és nyáron is elviselhetővé tenni.