A Pénzcentrum arról írt: nem jött be az építési és közlekedési miniszter szigorú intézkedése.
A Győri ETO női kézilabdázói szárnyalnak a Bajnokok Ligájában, az NB I-ben versenyben állnak a bajnoki címért, a klubvezetés mégis lassan kilenc hónapja pereskedik. Az eljárás érzékeny témát feszeget: lehet-e a munkaszerződés vétkes megszegésének beállítani, hogy az edző nem érte el csapatával a meghatározott sportcélt? És mindennek tetejébe ki lehet-e ezért rúgni?
Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ főigazgatója elmondta: Donald Trump amerikai elnök nagyra tartja a Orbán Viktort.
A frissítés iPhone-okat, iPadeket, Mac gépeket és okosórákat is érint.
A bíróság épp csütörtökön hirdetett volna ítéletet az iszlámellenes iraki menekült Korán-égetési ügyében.
A lebontott épület helyére egy modern, ötemeletes apartmanszálló épül.
Pedig a műsor úgy ért véget, hogy folytatják a házasságot a kísérlet vége után is.
Tavaly erős volt az utolsó pillanatos foglalások aránya, idén folytatódhat a trend.
- 17:21 Megérkezett az adatvédelmi vizsgálat eredménye Magyar Péter kiszivárgott mentős esetlapjával kapcsolatban
- 16:58 A HírTV-hez került egy videó, amelyen újbudai szocialisták rasszista poénokon nevetgélnek
- 16:26 Bottal verte halálra a nagymamáját egy férfi Girincsen
- 16:23 Szijjártó szlovákiai magyar gimnazista kérdésére ekézte a lengyeleket, Magyar Péter azonnal reagált
- 16:23 Visszatérnek a hajnali fagyok
- 16:16 Szemerey Zsófi: Szinte hihetetlen számomra, hogy nyáron hazatérek
- 16:13 Kylie Jenner kis híján köldökig dekoltált estélyiben kifutózott a párizsi divathéten
- 16:03 Kis híján megölte egy német nő a párját Baranyában
- 15:53 Last minute utazásra hajaz a legtöbb magyar
- 15:50 Orbán Viktor: Az a filmes is jól jár, aki nem ránk szavaz
- 15:47 Angliába szerződött a 23 éves feröeri-magyar középpályás
- 15:43 Nyomozás indult a gyermekvédelmi ügyben felfüggesztett igazgatóhelyettes pap ügyében
- 15:37 Megvan, mikor érkezik a Nothing új mobilja
- 15:18 Lukács Miki a párja szüléséről: Le a kalappal a nők előtt
- 15:17 Hiába röhögnek rajta Európában, Brazíliában Neymarnak még jöhet egy utolsó nagy szamba
- 06:06 Összeütközött egy repülőgép és egy helikopter Washington felett, 30 holttestet kiemeltek a vízből
- 09:06 Jennifer Love Hewitt szerint ma már elgondolkodtató, hogy mikor 16 éves volt, felnőtt férfiak viccelődtek a mellméretén amerikai műsorokban
- 12:14 Szemüveg, nadrágtartó és micisapka: alig ismertük fel ezekben Rúzsa Magdit
- 07:28 Lentulai Krisztián váratlanul távozik a HírTV-től és a HírFM-től
- 13:08 Külföldi BL-csapatba szerződik a kéziválogatott átlövője
- 13:41 Egy másik NB I-es klubtól menesztett edzőt nevezett ki a kiesés menekülő kézis csapat
- 11:09 Közteresnek és rendőrnek adta ki magát, és így bírságolt külföldi kamionosokat
- 06:30 Berántott és lefejezett a faaprítógép egy munkást Floridában
- 07:58 Lavinaomlás: öt síelő meghalt Franciaországban
- 09:26 Zuckerberg meghátrált, 25 millió dollárt fizet a Meta Trumpnak
Stabilitás és autonómia, erre van szüksége a társadalom többségének – épp ezért fordulnak egyre többen a Fidesz ellen. Kovách Imre szerint tévedés, hogy minél iskolázatlanabb valaki, annál inkább szavaz Orbánékra. A szociológus arról is beszélt, miért érdemes evolucionista szemlélettel fordulnia a politikai szereplőknek a magyar társadalom problémáihoz, illetve mi a társadalmi 70 százalék baja, és ezen mi tudna segíteni.
Baleset / Bűnügy
A Bajnokok Ligája főtáblája január 29-én tizennyolc, egy időpontban játszott mérkőzéssel zárul. Bár a Manchester City kipottyanása igazi szenzáció lenne, eddig kevés meglepetés történt. Úgy tűnik, bármin is változtat az UEFA, az európai futballban kialakult hatalmas különbségek ettől még nem lesznek kisebbek.
Videó
Mit szóltak az USA visszatérő elnökének felvetéséhez a világ legnagyobb szigetének lakói, köztük egy Trump-bögrés helyi parlamenti képviselő? A Deutsche Welle riportja.