Tudomány

Kémiai magyarázatot találhattak az élet megjelenésére

A kutatókat régóta foglalkoztatja a kérdés, hogy hogyan lett a kémiából biológia - azaz, hogy hogyan jelent meg az élet. Egy új vizsgálat most megoldhatja a rejtélyt.

Egy új, a Nature Chemistry folyóiratban megjelent tanulmányban a szerzők olyan vegyületet mutatnak be, amely elindíthatta az élet kialakulásához vezető folyamatot. Az érintett anyag egy foszforiláló foszfor-nitrogén vegyület, a diamidofoszfát.

Mai tudásunk szerint a biológia létrejöttéhez három építőelemre van szükség: a peptidekre, a lipidekre és a nukleotidokra. Az életnek csak akkor van igazán esélye kialakulni, ha a három elem egyszerre van jelen. Egyéb esetben a sejtek nem működnek megfelelően.

A kutatók egy ideje már keresik a választ arra, hogy hogyan bukkanhattak fel egyszerre egy helyen az élet alapjai. A Scripps Kutatóintézet munkatársai most egy sor kísérlet után arra jutottak, hogy a diamidofoszfát indíthatta el a biológia megjelenéséhez vezető folyamatot.

A szakértők szerint a vegyület nagy valószínűséggel jelen volt a korai Földön.

A vizsgálat alapján az anyag különböző hőmérsékleten és körülmények között egy egyszerű katalizátorral kombinálva a vízben képes kialakítani az élet építőelemeit.

Ramanarayanan Krishnamurthy, a kutatást végző csoport vezetője szerint megfelelő körülmények között a diamidofoszfát lehetőséget teremt arra, hogy a peptidek, lipidek és nukleotidok együtt jelenjenek meg és interakcióba lépjenek egymással.

A tanulmány szerzői kiemelik, hogy nehéz több milliárd év távlatából bizonyítani, hogy a vegyület valóban fellelhető volt a Földön az élet kialakulását megelőzően. Az mindenesetre biztos, hogy foszforiláló foszfor-nitrogén vegyületeket korábban azonosítottak már a csillagközi por- és gázfelhőkben. Ez alapján elképzelhető, hogy az anyag régóta jelen van bolygónkon – és akár más égitesteken is.

A csapat azt tervezi, hogy a jövőben elkezdi kutatni a diamidofoszfát lehetséges forrásait. Emellett olyan további foszforiláló foszfor-nitrogén vegyületeket is keresni fognak, melyek szintén segíthették az élet létrejöttét.

(Via: IFLScience, kiemelt kép: frentusha/Thinkstock)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik